Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

V. Jézus Jeruzsálemben

beszél, hogy Isten elveti a főpapokat és írástudókat, mint a nép vezetőit, mert az ő életére törnek. A főpapok és írástudók megértették és tiltakoznak ellene: „Szó sem lehet róla!" Ahogyan lehetetlennek tartották azt is, hogy a só megízetlenüljön (14,34). Jézus azonban az írásból bizonyítja be, hogy erre volt már eset. Építők megvetették azt a követ, amely szegeletkővé lett. Jézus ezt abból a zsoltárból idézi, amellyel az ünnepre vonuló zarándokokat szokták üdvözölni (Zs 118,22—26). Ezt tehát ellenfelei jól ismerték. A jeruzsálemi nagy szinédrium tagjai, amely Jézust is elítélte, önmagukat szokták Jeruzsálem építőinek nevezni, akik minden döntésükkel építenek. Jézus szavait megint magukra kellett érteniük. Lukácsnál a szentírási idézetet egy közmondásszerű vers erősíti meg, amely azt mondja, hogy aki összeütközésbe kerül ezzel a kővel, az mindenképpen kárt vall. Jézusnak ez a példázata abban a történeti helyzetben, amelyben elhangzott, még nem volt végső ítélet, hanem a nép vezetőihez intézett kemény felhívás megtérésre. ítéletté csak azzal lett, hogy elutasították. Jézus példázata nem mond egyetemleges ítéletet. Nem beszél egész Izráel elvetéséről, hanem azokról a szőlőmunkásokról, akik ellene fordultak. Ennek alapján kell korrigálni azt az elterjedt hamis nézetet, hogy Jézus ítéletet mondott egész Izráel felett. Ha ez igaz volna, akkor értelmetlen lett volna tanítványainak kiküldése, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek. A tanítványok helyesen értették ezt úgy, hogy zsidóknak először, azután a többieknek kell hirdetni. Jézus népe iránti szeretetével kell a keresztyénségnek is ezt a kérdést végiggondolnia. 4. JÉZUS SZAVA AZ ADÓFIZETÉSRŐL 20,20—26. (20) Megfigyelés alá vették, és elküldtek némelyeket, akik igaznak színlelték magukat, hogy szaván fogják, és azután kiszolgáltassák a helytartó hatóságoknak és hatalmaknak. (21) Megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy helyesen beszélsz, és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem igazán tanítod az Isten útját. (22) Szabad-e a császárnak adót fizetnünk vagy nem?" (23) Észrevette ravaszságukat, és ezt mondta nekik: 298