Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
V. Jézus Jeruzsálemben
(24) „Mutassatok meg nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?" Ezt mondták: „A császáré!" (25) Ő pedig ezt mondta nekik: „Akkor tehát adjátok meg azt, ami a császáré, a császárnak, és azt, ami az Istené, az Istennek." 1 (25) Nem tudták megfogni beszédében a nép előtt, elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.1: a dénár, latinul denarius, római ezüst pénz. megfelel a görög •drachmának, értéke körülbelül egy napszám, adóként kellett fizetni: apodote: eredeti jelentése: adjátok vissza, de nem szabad erőltetni, hogy Jézus szerint azt kell visszafizetni a császárnak, amit tőle kaptak; ez a szó az adófizetés szakkifejezésévé lett, és azt jelenti: fizesd meg. ródd le, add meg; régi papíruszleveleken gyakori az apod. rövidítés a címzésben, és azt jelenti: adassék át. — 2: vö. Mk. 12,13— 17; Mt 22,15—22. Adjátok meg! 20—26. Miután a nagy szinédrium emberei a nép miatt nem tudták elfogni Jézust, elküldték hozzá embereiket, hogy bizonyítékot szerezzenek elfogatásához. Megfelelt az akkori hivatalos eljárás rendjének, hogy aki az eretnekség gyanújába került, azt titkos megbízottakkal provokálják. Jézussal is ezt tették. A bevezető elismerés nemcsak színlelt hízelgés volt, hanem a nép véleményének is megfelelt: Jézus Isten útját tanítja részrehajlás nélkül. Ezután a legfogósabb politikai és vallási kérdést vetik fel: Szabad-e a császárnak adót fizetni? Ezt a kérdést és Jézus válaszát a történeti helyzetből kell megértenünk. Jézus kortársai egyetértettek abban, hogy minden hatalom Istentől van, de Isten az Izráel feletti hatalmat a nép bűnei miatt adta át idegen kézbe. Abban is egyeztek, hogy gyűlöletes volt előttük a római uralom, és remélték, hogy Isten megszabadítja népét az idegen iga alól úgy, hogy elküldi a messiást, felállítja országát és visszaadja Izráelnek az uralmat, talán ki is terjeszti világuralommá. Eltérők voltak azonban a vélemények abban, hogy hogyan kell gyakorlatilag állást foglalni. A zélóták szerint fegyveres ellenállást kell szervezni. Az esszénusok, közöttük a kumrániak zárt közösségekben, esetleg a pusztában készültek a végső leszámolásra, amelynél nem világos, hogy mennyire gondoltak fegyveres harcra. A farizeusok szerint Isten büntetéseként kell elhor299
