Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

Bevezetés

az idők végét, hanem a történelem harmadik szakaszát. Ez az új történelemszemlélet elválasztja az idők végét a történeti eseményektől, felmenti a gyülekezetet az alól, hogy a történeti eseményeket a végső idők jeleként értelmezze, és ezzel megmenti a folyamatos csalódástól. Felszabadítja az egyházat az alól, hogy önmagát a végső idők állapotában érezze, és lehetővé teszi számára a berendezkedést a tartós munkára a világban. Lukács most erről az oldalról nézve jelenik meg úgy, mint a második nemzedék nagy teológusa, aki a tartós földi működésre berendezkedő ókatolikus egyház előfutára. Lukács eszhatológiájának, 511. történetszemléletének ez az értelmezése messzemenően helyes, amíg magáról Lukácsról szól, de lényegesen helyesbítésre szorul Lukácsnak az őskeresztyénségben kijelölt helyére és szolgálatára nézve. Nem fogadható el az a kép, amelyet ez az elmélet Jézus és az őskeresztyénség várakozásáról rajzol, és ezért hibás Lukács értékelése is. Feltétlenül figyelembe kell venni a következő szempontokat. Először: helyes az a megállapítás, hogy Lukács szerint a középponti üdvösségtörténeti esemény Jézus megjelenése és működése. De ez nemcsak Lukácsra, hanem az egész jézusi hagyományra is jellemző. Jézus magatartásával, szavaival és cselekedeteivel érzékelteti ezt. Cullmann helyesen állapítja meg, hogy az őskeresztyén reménység nem azon alapul, amit a jövőtől vár, hanem, azon, ami már megtörtént. Az idők végének eltolódása ezért nem rázta meg a keresztyénséget úgy, ahogyan Conzelmann feltételezi. Lukács nem lényegében változtatta meg az őskeresztyén történetszemléletstruktúráját, hanem a Jézus óta eltelt időt is beleilleszti történetszemléletébe. Másodszor: a végső idők kiszámíthatatlanságát nemcsak Lukács hangsúlyozza, hanem a Jézusra vonatkozó hagyomány minden rétegében találkozunk ezzel a hittel. Ezt tehát történetileg hű hagyománynak, vagyis Jézus állásfoglalásának kell tekintetünk. Az utolsó idők kiszámíthatatlansága pedig nem jelenti az eszlhatológiai feszültség feladását, hanem inkább az eszhatológia egzisztenciális komolyságát húzza alá. Egyebek között H. W. Bartsch is hangsúlyozza, hogy Lukács nem adja fel, hanem erősíti az őskeresztyén eszhatológiai várakozást, aki a hurok képével az utolsó idő kiszámíthatatlanságára utal (Lk 21,35). Harmadszor: Jézust nem lehet egyszerűen azonosítani környezetével és az őskeresz24