Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

ülhet, mert egyébként megszégyenülhet, és azt mondhatják: „Szállj alább!" Bár ezek a rabbinista feljegyzések Jézus kora utáni időből származnak, mégis az a benyomás támad, mintha Jézus ehhez hasonló tanácsot adna bölcs magatartásra. Ennek azonban ellene mond a szélsőséges követelés: Ülj az utolsó helyre! Ez nem tanács, hanem felhívás megtérésre, amely telibe találja a farizeusi magatartást, és a mögötte álló indulatot. Tekintélyüket, rangjukat, vagyonukat Isten áldásának tekintették kegyességükért, és annak akartak érvényt szerezni a helyek válogatásával. Ezzel a beállítottsággal törekedtek egymás fölé kerekedni, de ez az indulatuk lehetetlenné tette, hogy Isten ajándékával inkább megsegítsék egymást. Jézus nem mond kevesebbet „tanácsával", mint amit tanítványainak mondott: „Aki legkisebb köztetek, az nagy!" (9,48) Ennek a követelésnek a teológiai hátterét a befejező közmondás tárja fel, amelynek szenvedő igealakjai mögött Isten rejlik: „Aki felmagasztalja magát, azt Isten megalázza, és aki megalázza magát, azt Isten felmagasztalja." Ezt a közmondást a farizeusok is ismerték. Hillél rabbi nem sokkal Jézus előtt majdnem ugyanígy fogalmazta meg. Az Ótestámentumból is tudhatták, hogy Isten a kicsinyek, szegények és megalázottak mellé áll. Ez a közmondás meggyőző volt a farizeusok számára: maguk is ezt vallották. Csak azt nem vették észre, hogy a fő helyek keresése és egész magatartásuk mögött ezzel homlokegyenest ellenkező indulat áll. Ezért lesz a szájukról elkapott közmondás megtérésre hívó szóvá. Jézus „tanácsa" túlnő az eredeti történeti kereteken. A keresztyénség sokszor esett a farizeusok bűnébe, és kereste a megtiszteltetést, az elismerést és a fő helyet a világban. „Ecclesia praecedit" — az egyházé az elsőbbség — ez volt a jelszó. Jézus az utolsó helyre parancsolja egyházát, hogy legyen mindenek szolgája. Viszonzás 12—14. Jézus először a vendégekhez, azután a házigazdához szól. Előkelőségeket hívott házához: Jézus ehhez fűzi mondanivalóját. Nincs abban semmi dicséretre méltó, ha valaki a hozzá hasonlókat hívja meg, mert a meghívást viszonozni szokták (vö. 6,32—35!). Hívjon olyanokat, akik nem tudják viszonozni. Kik ezek? A gyülekezet és a társadalom kivetett234