Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

Bevezetés

a hellenisztikus görög köznyelvet, az ún. koinét, még kiemelkedőbbnek látjuk irodalmi színvonalát. Η. Y. Cadbury részletes statisztikája szerint Lukács szókincse klasszicitás szempontjából alig marad el kortársától, Lukianosztól, a híres görög prózaírótól. Már első szavaival elárulja, hogy művét irodalmi igénnyel írja. Erről tanúskodik nemcsak a hibátlanul klasszikus körmondat, amellyel írását kezdi, hanem az a tény is, hogy művét a kor szokásának megfelelően egy tekintélyes férfinak ajánlja. Látszik, hogy olyan korban ír, amelyben a keresztyénség elérte a művelt rétegeket. Olyan formába öntötte evangéliumát, hogy a hellenista műveltségű emberek idegenkedés nélkül vehessék kezükbe. Ezt külön hangsúlyozni is szeretnénk. Mert amikor ismeretessé vált, hogy az Újtestamentum nem a klasszikus görög nyelven, hanem a hellenisztikus görög köznyelven íródott, szívesen hivatkoztak az újszövetségi írók ,,matróz"-nyelvére, hogy igazolják igehirdetésük nyelvezeti és szerkezeti pongyolaságát. Ezt a felfogást az Újszövetség egyetlen könyve sem igazolja, de szinte legkevésbé Lukács evangéliuma. Lukács a köznyelven, de igényesen és a tárgyhoz illő emelkedettséggel ír. Lukács nyelve természetesen nem marad a kezdő körmondat klasszikus színvonalán. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy mint láttuk, tiszteletben tartja forrásait, és nagyon kíméletesen javítja azok stílusát. Mégis valamennyi evangéliumnál magasabb színvonalú görög nyelven ír. Csökkenti az araméi nyelv hatását, gyakran kijavítja a héber mellérendelést a görögösebb igenévi szerkezetre, vulgáris kifejezések helyett klasszikusokat alkalmaz. Ahol nem támaszkodik forrásra, hanem maga fogalmaz, ott nyelvezete is kiemelkedik a szövegből. Az elmondottakkal szemben ellenmondásnak látszik az, hogy az egész evangéliumon érződik a görög Ótestámentum (Szeptuaginta) nyelvezetének és stílusának hatása. Az ellenmondás csak látszólagos. Lukács gyakran a bibliai hangvétellel idézi az isteni kinyilatkoztatás világát. Például: a többi evangéliumokhoz képest feltűnően sokszor, több mint ötvenszer használja az „egeneto" kifejezést, ahogyan az Ótestamentum történeteit is jellemzi ez a kezdés: vajhi = „és történt .. ." Ezzel és hasonló ótestamentumi fordulatokkal érzékelteti, hogy ezek ugyanolyan kinyilatkoztatási történetek, mint amilyeneket az Ótestamentumból olvastak a zsinagógai 20