Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

tálkodási szabályokra, közben pedig fertőző gócok, amelyek megfertőzik az emberek lelkét nyereségvágyukkal, hiúságukkal és hamis kegyességükkel. Az ember szívének gonoszságával, hitetlenségével és szeretetlenségével ott is rombol, ahol nem gondolja. Jézus arra figyelmeztet, hogy ezen nem a belső hibák leleplezése, hanem a szív gyökeres megváltozása, megtérése segít. Síremléképítők 45—54. Ez az elbeszélés helyes történeti visszaemlékezést tartalmaz, amikor a farizeusokat és írástudókat egymás mellé állítja. Jézus korában az írástudók nagy része a farizeusok közül került ki, és a farizeusok kegyessége az írástudók törvénymagyarázatán alapult. Jézus bírálata tehát őket is érintette. A törvénytudók tiltakozására Jézus most már az ő bűneiket is feltárja. Az írástudók között voltak különböző irányzatok és iskolák. Például Jézus korában Sammai szigorúbb, Hillél viszont enyhébb volt a törvények alkalmazásában. De Jézus közismert és jogos panaszt mond el az írástudók ellen. Magyarázatukkal nehezítették a törvény szabályait, maguk pedig mint a törvények és szabályok ismerői mindig tudtak maguknak könnyebbséget és kibúvót találni. Látszólag komolyan veszik a törvényt, a valóságban pedig azt nézik, hogy meddig tart a hatálya, amelyen túl már fel vannak mentve alóla. Ez a magatartás jut kifejezésre abban, hogy szívesen állítanak síremléket az atyáik által megölt prófétáknak. Történeti tény, hogy gyakorolták a mártír-kultuszt. Hogyan értendő az, hogy ezzel nemcsak tanúsították, hanem helyeselték is atyáik tettét? A próféták mindenkor Isten akaratának képmutatás nélküli megtartását követelték: ezért ölték meg őket. Az utódok csak síremléket állítottak ahelyett, hogy hallgattak volna szavukra. Ha pedig akadt próféta, aki ezt számonkérte tőlük, akkor azt ők ölték meg. így maradt egységben a gyilkos atyák és a sírépítő fiak nemzedéke abban, hogy egyik sem hallgatott a próféták szavára, és mindegyik megkerülte Isten törvényének a lényegét. Jézus az ítéletet egy számunkra ismeretlen iratból származó idézettel mondja ki: egyetlen próféta vére sem marad megbosszulatlanul. Ábelt szokták az első vértanúnak tekinteni (lMóz 4,lkk), Zakariást 202