Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
IV. Jézus úton Jeruzsálem felé
a szűkített értelme van, ami kitűnik a teljes idézetből: „Haragot ne tarts néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat!" (3Móz 19,18.) Jézus korában ennek megfelelően a felebaráti szeretetet csak Izráel tagjaira vonatkoztatták, sőt gyakran leszűkítették egy-egy mozgalom vagy közösség tagjaira (vö. 6,27kk). Ennek megállapításánál azonban gondoljunk arra, hogy ez nemcsak zsidó jellemvonás, hanem egyetemes emberi jelenség. A különbség legfeljebb abban van, hogy hol szűkebbre, hol tágabbra szabjuk a szeretet határát, amelyen túl igazoltnak látjuk az érdektelenséget vagy az ellenséges indulatot. A példázat 30—35. Jézus példázattal válaszol. Ez az első Lukács négy példázata közül, amelyek külön típust alkotnak, és amelyeket példatörténeteknek szoktunk nevezni (12,16—21; 16,19—31; 18,8—14). Jézus más példázatokban Isten cselekvését példázza emberek történetével. Ezekben a példatörténetekben pedig emberek példája áll emberek előtt közvetlenül. Példaszerűen mondják ki a tanulságot, és ezért nem a hasonlat „mögött" kell keresni a példázat rejtett értelmét. Az irgalmas samaritánus példázatának színhelye az országút Jeruzsálem és Jerikó között. Az út sziklás és elhagyatott volt, rablótámadásra alkalmas. Jézus bizonyára azért választotta ezt a színhelyet, mert közelében tartózkodott, aminthogy a következő elbeszélés szerint is Jeruzsálem közelében, Betániában találjuk. Jézus a rablók kezébe esett emberről csak azt mondja el, ami a továbbiak szempontjából lényeges: félholtan maradt az úton. Jerikó papi város volt. Gyakran jártak be papok és léviták templomi szolgálatra Jeruzsálembe. Itt lefelé mentek, tehát templomi szolgálat után voltak, de Jézus erre sem tesz hangsúlyt. Mindenesetre olyan emberek, akik megkülönböztetett értelemben álltak Isten szolgálatában, és ezért különös tiszteletben részesültek. Jézus nem szól arról, miért kerülték ki a félholtat. Hibás az a feltevés, hogy holtnak gondolták, és tisztüknél fogva vigyázni kellett kultikus tisztaságukra. Ebben az esetben ugyanis az írástudó szemében indokolható lett volna magatartásuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy példázatról van szó, és nem történetről. A példázat pedig tartalmazná tet180