Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

tük indoklását, ha ez a magyarázat szempontjából lényeges volna. Tény az, hogy két ember, aki a templomban teljesít szolgálatot, elmegy bajbajutott embertársa mellett. A harmadik egy samaritánus, és Jézus ezt hangsúllyal mondja. A zsidó—samaritánus ellentéttel már találkoztunk: maga Jézus is szenvedett miatta (9,51—56). Jézus a felebarátproblémát a legaktuálisabb vallási, népi, faji és társadalmi ellentéten szemlélteti. A példázat mondanivalójának súlyát akkor érezzük, ha a samaritánus helyére olyan valakit képzelünk, akitől vallási, világnézeti, faji, nemzeti és egyéb különbségek választanak el. Sokat mondanánk, ha azt állítanánk, hogy Jézus szerint a samaritánus számára nem léteztek ezek az ellentétek. Sőt inkább azt mondjuk, hogy az ellentétek ellenére is magá1 ól értődőnek tartotta, hogy segítsen bajba jutott embertársán. A példázat tárgyilagos egyszerűséggel beszéli el, hogy sem többet, sem kevesebbet nem tett annál, amit kellett és tehetett. Jézus egyetlen magyarázatot ad tettére: „Megkönyörült rajta." Egyszerű emberi érzés ez, amikor valaki embertársa ügyét magáévá teszi. Az evangélium figyelmes olvasója észreveheti, hogy másutt Istenről vagy Jézusról halljuk, hogy megkönyörült (1,78; 7,13; 15,20). A samaritánus teljesítette a Hegyibeszéd fő követelményét: „Legyetek irgalmasak, mint ahogyan Atyátok irgalmas!" (6,36.) A válasz 36—37. Érdekes a zárókérdés megfogalmazása. Az írástudó ezt kérdezte: „Ki a felebarátom?" Jézus így kérdez: „Melyik lett a felebarátjává annak, aki a rablók kezébe esett?" Hibás az a feltevés, amely az eltérésből arra következtet, hogy a bevezetés eredetileg nem tartozott a példázathoz. A kérdésnek ez a homlokegyenest ellentétes beállítása lényegesen hozzá tartozik Jézus mondanivalójához. Az írástudó a felebarát fogalmi meghatározását várja, hogy a szeretet parancsát tévedés nélkül alkalmazhassa. De feltevése az, hogy a szeretetnek határai vannak. Jézus a kérdés ilyen feltevésébe nem is bocsátkozik bele, nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy van-e a szeretetnek határa vagy nincs. Olyan általános kijelentést sem tesz, hogy minden ember a felebarátom. Hanem azt mondatja ki az írástudóval, hogy a tényleges segítség tesz felebaráttá. 181