Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
IV. Jézus úton Jeruzsálem felé
berek közé, és tanítványait is küldi az emberek közé. Mint bárányokat farkasok közé. Izráel érezte magát így a pogányok között. Nincs semmi nyoma annak, hogy Jézus a pogányok közé küldi tanítványait, sőt minden jel arra mutat, hogy a zsidóság körén belül maradtak. Akkor pedig ez a kép azt jelenti, hogy Isten országa szempontjából nincs különbség zsidó és pogány között, ahogyan azt már Keresztelő János is hirdette (3,8). Az evangélium üzenete annyira új, hogy a tanítványok Izráelben járnak vele úgy, mint ahogyan Izráel érezte magát a pogányok között. Békesség néktek! 4—6. Jézus most is megtiltja küldötteinek az erszényt, a koldustarisznyát és a sarut: külsőleg is felhívja a figyelmet különleges küldetésükre (9,3). Nem tudjuk, miért tiltja meg a köszönést útközben: talán mert keleti szokás szerint körülményes volt, vagy mert a szokásos üdvözlési formát új tartalommal töltötte meg. Annál inkább hangsúlyozza, hogy házba lépéskor békességgel köszöntsék a ház népét. Jellemző, hogy Jézus nem vezet be új köszönési formát, hanem azt használja és használtatja, amelyet sémi nyelvterületen szoktak. A békesség kívánása természetesen átfogta az élet minden területét: békességet a házban, az emberi közösségekben, a népnek és a népek között, a legszűkebb és a legtágabb értelemben egyaránt. Szinte azt jelenti, mintha minden jót kívánnánk. Jelenti természetesen a lelki békességet is, és a békességet Istennel. Jézus szerint az a békesség, amellyel elküldi tanítványait, továbbterjed és békességet teremt. A békesség fiai hebraizáló kifejezés: az olyan embert jelenti, aki elfogadja ezt a békességet, mert hajlandó rá. Emlékezzünk arra, hogy Jézus születésekor, hogyan hangzott a béke híre (2,14). Jézus most ennek a programnak a megvalósulását hirdeti, amikor hetvenkét tanítványát jelképesen az emberiséghez küldi. A szokásos köszönési forma az ember békesség utáni vágyát fejezi ki. Jézus ezt a formát felveszi, hogy megmutassa: az ember békesség utáni vágyát akarja teljesíteni a bűnbocsánat evangéliumával és a mindenkire kiterjedő szeretetével. Ez terjed tovább embertől emberig. 172