Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
IV. Jézus úton Jeruzsálem felé
mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok, és nem látták meg, és hallani, amit hallotok, és nem hallották meg." 1: anedeixen: a hivatalos szolgálatba állítást, beiktatást, bemutatást, ordinálást jelenti, mint 1,80-ban. A régi kéziratokban a tanítványok száma változik: 72 vagy 70. Mivel Lukács görögök számára ír, valószínűbb az első. — 2: nepios: tudatlan, valamiben járatlan, beavatatlan, kiskorú, önállótlan, gyermeki. — 3: eredetiben hebraizmus, szószerint: mert így lett jótetszés előtted. Menjetek! 1—3. Lukács evangéliumának sajátossága az, hogy a tanítványok kétszeri kiküldéséről, mégpedig először tizenkettő, azután hetvenkettő kiküldéséről tud. A szám mindkét esetben jelképes, amely nem jelenti azt, hogy nem mehet vissza Jézusra. Maga Jézus is választhatta ezeket a számokat, hogy szándékát ezzel mint jelképpel fejezze ki. A 12 azt jelentette, hogy jelképesen egész Izráelhez küldi Isten országa üzenetét. A 72 az egész emberiséget jelképezi, mert Izráel szerint ennyi népből állott az emberiség. A szám 72 vagy 70: azért ingadozik, mert lMóz 10. fejezete sorolja fel a népeket, s a héber szövegben 70, a görög fordításban pedig 72 nép nevét találjuk Mindenképpen azt fejezi ki a szám, hogy Jézus most az egész emberiségre tekint az evangélium üzenetével. Kettőnként küldi ki őket, mert a zsidó jogrend szerint két tanú egybehangzó vallomása érvényes. Jézus útját készíti elő, mint 9,52-ben, de most szélesebb körben és időt engedve. Küldő beszéde sokban egyezik a tizenkét tanítványt kiküldő beszédével és a Máténál található kiküldő beszéddel (9,2—5; Mt 10,5—42). De az elsőnél hosszabb, az utóbbinál pedig rövidebb. Jézus az aratás hasonlatával kezdi beszédét. Ez Jóel 4,13 óta a végső ítélet képe. Beszédének tartalma szerint azonban ez az aratás nem ítéletet, hanem az evangélium hirdetését jelenti. Erre sok munkás kell. Istené az aratás, ő állít munkába, egyedül ő teheti meg azt, hogy az ember az evangélium hirdetésének alkalmas eszköze legyen. A küldetés nem az ember hitéből, szívéből vagy tudatából származik. Istent kell kérni, hogy megadja. Jézus egyszerű felszólítással küldi ki tanítványait: Menjetek! Nem várja, hogy a világ jöjjön el hozzá, Ő jött az em171