Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

telmezéshez futurumot várnánk mint 6,35-ben. Helyesebb az aktívértelem: az a kegy, jóindulat, szívesség, amit a tanítvány tesz azzal, hogy nem vár ellenszolgáltatást: Milyen kegy van részetekről = milyen szívesség történt részetekről = milyen szívességet tesztek? Ezzel egyezik Mt 5,47; estin mellett a dativus hasonló használata: Lik 2,7; Jn 18,39; Cs 21,23; vö. Blass 189. § 1. — 2: Mt 5,45 kifejezései a zsidóság számára voltak érthetők, Lukács a hellén műveltségű embereknek Isten jóságáról és qz ember hálátlanságáról beszél. — 3: apolyete: a börtönbe vetett adós szabadon bocsátásáról vett hasonlat. Az ellenség szeretete 27—31. Jézus Hegyibeszédének a bevezetése azt a helyzetet tételezi fel, amelyben az emberek és velük együtt a tanítványok is élnek. A reális helyzet az, hogy ellentétek feszülnek az emberek és emberi közösségek között. Jézus a szegénység és a gazdagság kategóriáival fogja meg az ellentéteknek a lényegét, amely kiterjed gazdasági, társadalmi és vallási viszonylatokra. Ezzel a kérdéssel néz szembe, amikor az ellenség szeretetéről szól. A zsidóság a szíve mélyén gyűlölte a római uralmat, és Jézus korában is nem egyszer tört ki felkelés az elnyomás ellen. Ez az ellentét belehasít a zsidóság testébe is. Közismert a szembenállás a római uralmat szolgáló vámszedők és a nemzeti érzésű farizeusok között. Az evangéliumokból is képet kapunk a vallási és nemzeti gyűlölködésről a zsidóság és a samaritánusok között. Ebben az időben sok vallásos csoport volt a zsidóságban, akik maguk között a legbensőbb szeretetre kötelezték tagjaikat, de élesen elkülönültek a kívülállóktól. Szeresd a rendtársadat és gyűlöld az ellenségedet: kimondott elv volt a kumrániaknál. De ne essünk tévedésbe! Ez a jelenség nem korlátozódott arra az időre és területre. Az ember mindig hajlandó szolidaritást vállalni azokkal, akikkel közös érdek vagy közös nézet fűzi össze, és gyűlölni azokat, akikkel ütközik az érdeke vagy véleménye. Jézus erre a kérdésre az ellenség szeretetének a parancsával válaszol. Jézus ezzel a követelménnyel nem áll egyedül az emberiség történetében. Nemcsak az Ótestamentumban, hanem a különböző népeknél és a különböző korokban találunk szórványosan kijelentéseket az ellenség iránti nagylelkűségről. A babiloni Xiszutrosz, a kínai Lao-ce, az indiai Asóka, a római Julius Caesar és a zsidó Rabbi Hillél Jézus előtt is szólnak az emberséges magatartásról az ellenség iránt. Természetesen 117