Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

méginkább az Istennel kötött szövetség jelének tekintették. Egy rabbinista mondás szerint a szombat parancsolata felér a törvény összes többi parancsolatával. Megünneplése bizonyságtétel az egy Isten mellett a pogány világban. Tudatos megszegése az egyik legfőbb bün Isten ellen, és ezért megkövezéssel büntették. Üldözések idején áldozatot, sőt vértanúságot vállaltak megtartásáért, és még a szabadelvű hellenizált zsidók is ragaszkodtak a szombat megünnepléséhez. A szombat Ura 1—5. Jézus szombaton vetéseken megy át, és eközben tanítványai morzsolják a kalászokat. Nem tűnik ki, hogy az út a szombatnapi határon kívül esett-e, de a kalász morzsolása kétségtelenül tilalmas volt. Jézus és a farizeusok közötti helyzet éleződésére mutat, hogy most már a tanítványokat figyeltetik. Jézus válaszul az ótestamentumból idézi azt az esetet, amikor Dávid Saul elől menekül, és a paptól megkapja a szentélyben kitett szent kenyereket, amelyeket szombatnapon szoktak cserélni, és amelyeket csak a papok ehettek meg (3Móz 24,8). Igazolásul ez az eset annyiban szolgálhatott, hogy ha Dávid túlteheti magát a törvény intézkedésén, amikor megéhezett, akkor ezt. Jézus és tanítványai is megtehetik. Az írástudók természetesen nem fogadhatták el ezt a magyarázatot, mert szerintük Dávid tettét az életveszély igazolta. Bizonyos párhuzam csak akkor adódik, ha a későbbi rabbik értelmezése szerint Dávid esete szombaton történt, amikor a kenyereket kicserélték. Ennek az értelmezésnek azonban nincs nyoma az evangéliumban. Jézus nem is áll meg az egyszerű párhuzamnál, hanem messze túlmegy rajta, amikor kijelenti, hogy az Emberfia ura a szombatnak. Ha arra gondolunk, hogy kortársai szerint a szombat az Istennel kötött szövetség jele, és a legfontosabb parancsolat a törvényben, akkor megértjük, hogy Jézus ezzel a kijelentéssel az ószövetségi törvény fölé emeli magát. így kerül párhuzamba ez a történet az előzővel: a szombatnap kérdése a bűnbocsánat kérdésével. Mindkét esetben az az Emberfia szól, akinek isteni hatalma van. Az összeütközés tehát itt sem egy részletkérdésen támad, hanem a fő kérdésen, a krisztológián, azon, hogy ki az Emberfia. 105