Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

súlyos bünt elkövetni. Jézus ezt meg is tette. Ha azonban megtörtént a gyógyulás is, akkor a bűnbocsánat kijelentése sem lehet az ő esetében istenkáromlás, hiszen az olyan főben­járó bűnösöknek, mint az istenkáromló, nem ad Isten gyógyító erőt. így éleződik ki az a kérdés, hogy sikerül-e Jézusnak ezek után is a gyógyítás. Különös dolgok 25—26. Jézus szavára a beteg talpraáll, sőt visszanyeri tel­jes erejét: maga viszi ágyát. Ebből a farizeusoknak és írástu­dóknak saját feltételeik alapján logikusan azt a következte­tést kellett volna levonniuk, hogy Jézusnak van hatalma bű­nöket megbocsátani. Még nem is tesznek lépéseket Jézus el­len, hanem magukon kívül voltak, ahogyan Lukács mondja. Dicsérték is Istent, félelem is szállta meg őket, mert amit lát­tak és hallottak, az csodálatos, különös és megszokott gondolat­menetükhöz képest ellentmondásos volt. Dönteni még nem tudtak, de világossá vált, hogy Jézus és a zsidóság vezetői kö­zött az ellentét a keresztyénség döntő üzenetén, a bűnbocsá­nat kérdésén robban ki. Jézus azért jött, hogy ezt a feltétel nélküli bűnbocsánatot adja, és az egyház is azért van, hogy ezt a bűnbocsánatot hirdesse. Ugyanakkor azonban az is ta­nulságos ebben a történetben, hogy amikor ennyire kiemeli a bűnbocsánat evangéliumának páratlan jelentőségét, akkor mégis melléje állítja a gyógyítást is. Egymás mellé kerül a bűnbocsánat evangéliuma és a szeretet szolgálata. Jézus mind­kettőt elvégzi, és a maga részéről nem felel arra a kérdésre, hogy melyik nagyobb és nehezebb. Nyilván a bűnbocsánat. Mégis elvégzi a szeretet szolgálatát is, mert ebben az esetben ez tette hitelessé a bűnbocsánat hirdetését. Egyházától is mindkettőt elvárja. 9. JÉZUS LÉVI HÄZÄBAN 5,27—39. (27) Ezután kiment, és megfigyelt egy vámszedőt, név sze­rint Lévit, amint a vámszedő helyen ült. 1 Ezt mondta neki: „Kövess engem!" (28) És otthagyva mindenét, felkelt és kö­vette. 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom