Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Az idegen népek Isten látókörében 25:15—38 és 46—51

Az első versben felsorolt helységek Móáb északi részén voltak. Az ellenség tehát „északról tör az országra". Eredetét és nevét azonban nem árulja el a próféta, hanem mindenütt csak „pusztítónak" nevezi (vö. 8.18. v.). Miután az ellenség áttörte az északi védelmi vonalat, amelynek Nébó és Kirjátaim voltak a legfontosabb támaszpontjai, szabad lett az út előtte dél felé. Hogy mi az ellenség végső szándéka, azt a 2. versből máris megtudjuk. Hesbónban haditanácsot tart (vö. 49:30k) és annak határozatából kitűnik, hogy nemcsak le akarja igázni Móábot, hdnem dz egész nép kiirtására tör. Móáb egész nemzeti léte forog most kockán! Az ellenség első célja a főváros elfoglalása. És Díbón, a királyi város, amelyet itt a szójáték kedvéért és némi iróniával, a Madmén, azaz „Trágyadomb" gúnynévvel illet a szerző, elesik az ellenség első rohamára. Erre páni félelem fogja el az egész ország lakosságát.. Menekül, ki merre lát, illetve tud. Az elithadsereg hadirendje felbomlik, fejvesztetten menekül dél felé és azt mondogatják egymásnak az ütközetből megmenekültek, hogy meneküljön mindenki a pusztába, ahol talán meg tudják menteni puszta életüket. BŰN ÉS BŰNHŐDÉS (7—11) Móáb hadseregének, vezetőinek és egész lakosságának a mostani gyáva menekülésével szöges ellentétben van az a fennhéjázó beképzeltség és önbizalom, ahogyan Móáb népe eddig szemlélte a világtörténelem eseményeit. Fellegváraiban és megerősített városaiban nagyon is biztonságban érezte magát és azt hitte, hogy ellent tud állni bármiféle támadásnak. És most, a „tetteiben és kincseiben" bizakodó Móáb sem kerülheti el sorsát, azaz Isten büntető ítéletét. Talán Ám l:15-re is utalva elmondja a szerző, hogy Móáb nemzeti istene, KámóS is fogságba megy „papjaival és vezetőivel együtt". Ha pedig a nemzeti istennek el kell hagynia az országot, akkor végleg elpusztul az a nép is, amely annak az istenségnek a tisztelője és imádója volt. Hiszen „a régi népek és a nagy államok végső sorban vallásos közösségek voltak; az istenség képviselte az országot" (Volz, Jer 412). Isten azonban végső sorban mégsem azért sújtja borzalmas ítéletével Móáb országát, mert nem az egy igaz Istent tisztelték 37