Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)
Cedékiás és a rabszolgák 34:1—26
zsálem ellen vonult fel, hanem először Júda többi megerősített városát igyekezett elfoglalni, hogy így elszigetelje Jeruzsálemet és megakadályozza egy esetleges egyiptomi fölmentő hadsereg támadását délről a fővezéri szállás ellen. A 7. vers szerint már elfoglalta az összes erődítményeket Júdában, tehát a helyzet rendkívül komoly volt, hiszen csak két erődítményt kellett még elfoglalnia ahhoz, hogy egész seregével Jeruzsálem ostromához fogjon. A történelmi pillanat tehát adva volt, hogy a király és a jerui-oálemi kormány belássa az ellenállás haszontalanságát és elfogadják Jeremiás tanácsát. Jeremiásnak nehéz és veszélyes feladatot kellett ezúttal is teljesítenie. Minden félelmet félre téve Isten küldötteként el kell mennie a királyi palotába és szemébe kell mondania Cedékiásnak, hogy ő is meg a város is elveszett (2. v.), ha ellenáll! Jeremiásnak szabad bejárása volt Cedékiás királyhoz, aki most igen nagy horderejű döntés előtt állt. Vagy a babilóniai fogságot választja, vagy tovább uralkodik békében Jeruzsálemben élete végéig. Jeremiás nyugodtan szólíthatta föl a királyt a város feladására, hiszen 597-ben is ez történt és megmenekült a város. Igaz ugyan, hogy Jójákínt és udvarát elhurcolták a babilóniaiak, de Cedékiást Nebúkadreccar tette Júda királyává és minden bizonnyal meghagyta volna királyként Jeruzsálemben, hiszen a babilóniaiak háborúi nem voltak olyan kegyetlenek, mint az asszíroké volt. De elsősorban erkölcsi szempontból bíztatta meg Jeremiás a királyt. Hiszen Cedékiás letette a vazallusi esküt Nebúkadreccarnak és csupán az ilyen jellegű hűséget kellett volna megbizonyítania és megújítania. Ellenkező esetben a király sem tud elmenekülni, fogságba kerül és személyesen felelnie kell magatartásáért és tetteiért a nagy király előtt (3. v.). Ha úgy dönt, hogy nem adja föl a várost, akkor Isten döntött már további sorsáról is. Cedékiást Babilóniába deportálják, de nem ölik meg, hanem békés halállal távozik és királyi temetése lesz (4k. v.). Ez utóbbi persze kevés vigaszt jelentett a királynak, mert a legnagyobb gyalázatnak tekintették annak idején, ha egy királynak száműzetésben kellett meghalnia és nem a saját országában temették el. Ezt a szégyent nem tudja a legpompásabb királyi temetési szertartás és a legszebb sirató ének sem feledtetni. 174-