Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)
Vigasztaló jövendölések Északizráelről 30:1—31:40
hanem egy későbbi, Júdából származó szerző toldalékának tartják, aki a fenti, Északizráelre vonatkozó jövendölésekhez hasonlókat igyekezett elmondani szeretett hazájáról, Júdáról is (Rudolph, Jeremia, 169). Szerintem sokkal óvatosabbnak kellene lennünk annak megítélésében, hogy mit tarthatunk és mit nem Jeremiástól magától származónak. Elsősorban 3:14-re kell itt gondolnunk, amiből világosan kitűnik, hogy már korán gondolt Jeremiás arra, hogy Júdát is utoléri Isten ítélete. Akkor pedig szinte magától értetődő, hogy éppen ezen a helyen, ahol Északizráel kedvező jövőjéről beszél, nem feledkezik meg Júdáról sem, hanem „sorsának a jobbra fordulásáról beszél". Eljön majd az idő — mondja a próféta —, amikor ezekkel a szavakkal mondanak az emberek áldást egymásra: „Áldjon meg téged az Űr, igazság ligete, te szent hegy!" Ez pedig azt jelenti, hogy Isten újból ott lakik majd országában és szent hegyén, a Sionon. A most elpusztított ország az „igazság ligete" lesz, ahol városi polgárok, falusi parasztok és pásztorok békében élnek egymással és Isten jósága elégít ki minden igényt. Nehezen érthető meg a 26. vers. Az biztos, hogy az „én" nem vonatkozik sem a népre, sem Istenre. Lehetne a prófétára gondolnunk, aki álomban kapta az előző látomást. Ennek viszont ellene mond, hogy a héber séná szó nem jelent sohasem „álmot", hanem alvást. Mások egy későbbi olvasó széljegyzetét vélik ebben a versben fölfedezni, aki elmerült ennek a nagyszerűségében és amikor felébredt, a valóságot látva sajnálkozva állapítja meg, hogy csak egy kellemes „alvás" volt az egész. Ebben az esetben képiesen kellene az alvás szót értenünk, amire szintén nincs bizonyítékunk. Szerintem arról van szó, hogy a boldog jövőbe elmélyedés éppen olyan üdítő és megnyugtató, mintha kellemesen alszik az ember. A kézirat margójáról kerülhetett később a szövegbe ez a megjegyzés. Isién épít és plántál (31:27—30). Ebben a szakaszban is az a gondolat szólal meg, hogy a teremtő Isten most mint magvető (vö. Hós 2:24) maga teremti újjá a népet és országát, amikor a teremtésben adott termékenységet hatékonnyá teszi. A 28. vers világosan utal Jeremiás elhivatására (1:10). Már akkor megmondta neki az Űr, hogy az ige nemcsak rombol, hanem épít is. Ennek az építésnek és plántálásnak az ideje következik be a közeljövő150-