Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Királyok és próféták 21—24. f

Ehelyett Jójákím nem riad vissza az erőszaktól és a zsarolás­tól sem! (17). A próféta fölhozza apjának, Jósiásnak az ural­kodási módszerét. Alatta törvényesen és a jog szerint járt el mindenki, mert a király is ezt tette (15). Pedig ő sem élt ép­pen rosszul — mondja Jeremiás, de éppen azért, mert a nép szerette és mindent megadott neki a jog és az igazság, tehát helyes közösségi tudata alapján. Őt kellene példaképének tekintenie. Őt kellene utánoznia Jójákímnak is a pompázás és jogtalanság helyett. Mert aki nem ismeri el a társadalmi igazság elvét, aki nem segíti jogá­hoz a szegény embert, az „nem ismeri az URat" (16). Jere­miásnak ez a kijelentése mutatja, hogy az „istenismeret" mennyire nem intellektuális megismerést jelent az Ótestá­mentomban, hanem akaratának a fölismerését és elfogadását, a közösség keresését és megtartását vele, ahogyan a hű férj és hű feleség egymást megismerve örök szövetségben marad­nak egymással (vö. a héber jd c szó alap jelentését a fenti gon­dolatmenettel !). Jójákím fölött maga Isten mondja ki az ítéletet a 18. vers­ben. Csakúgy, mint a 13. versben, itt is fölhangzik a „jaj" szó, de abban az értelemben, hogy a nép, az alattvalók, de még a hozzátartozók sem ejtenek ki „jajszót" utána, ha meg­halt. Sőt mindenki örülni fog, hogy meghalt végre. „Szamár­temetése" lesz, vagyis mint a szamarat odadobják a sintérnek. 2Kir 24:6 szerint ez a borzalmas vég nem következett be, sőt a görög fordítás (G) még azt is hozzáfűzi 2Krón 36:8-ban, hogy „Uzziás kertjében temették el atyái mellé". Viszont az is lehetséges, hogy amikor Nebukadreccar elfog­lalta Jeruzsálemet, az akkori szokásnak megfelelően elősze­dette Jójákím tetemét és meggyalázta a hűtlen vazallust. JERUZSÁLEM PANASZOS ÉNEKE 22:20-23 20 Menj föl 1 a Libánónra és kiálts, a Basánon hallasd hangodat, kiálts segítségért az Abárímról 2, mert összetörték minden szeretődet. 3 229.

Next

/
Oldalképek
Tartalom