Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)
Királyok és próféták 21—24. f
19 Szamártemetéssel temetik el, kivonszolják és eldobják 3 Jeruzsálem kapuin kívül. 1 Szószerint: „cédirus (épületekért) versengesz". Értelme: Azit gondolod talán, hogy akkor leszel Isten népének az igazi királya, ha túlzott pcxmipa-hajszolásban és építkezésben koptatod el magad? — 2 Jásiás. — 3 Jeremiás jövendölése ebben a formában nem teljesedett be, mert 2Kir 24:6 szerint „pihenni tért Jehójákím atyáihoz", ami azt jelenti, hogy a királyok sírjaiba temették el. Vö. 2Krón 36:8. — Jehóáház deportálása után Eljákím, a törvényes trónörökös lett a király Jeruzsálemben Jehójákím (Jójákím) néven. Róla szól ez a szakasz, amely semmi jót nem tartalmaz: Vádbeszéd és gyászének egyszerre! Ennek a szakasznak az erős kritikája alapján azt is meg tudjuk érteni, hogy miért volt Jójákím olyan halálos ellensége Jeremiásnak (vö. 36:26), aki mellé a fölsorolt vádak alapján minden bizonnyal fölsorakozott a nép nagy része is. Júda igen nagy hadisarcot, majd hűbéradót fizetett a fáraónak (2Kir 23:33kk). Az elszegényedett országban ezt csak úgy tudta behajtani a király, hogy megszaporodott a kisajátítás és a robotmunka. Éles ellentétben állt viszont ezzel a helyzettel a királynak az építkezési hajszája. Neki már nem jó elődeinek a királyi palotája: nem elég szép, nem elég tágas és nem elég szellős. Űjabb emeletet épít reá és a szobákat cédrusfával burkoltatja, majd vörösre festeti. Jellemző a hiúságára, hogy egyiptomi mintára (vö. 2Kir 9:30) ún. „királyi ablakot" is vágat a falba, ahol megjelenik, ha a népnek meg akarja mutatni magát (14). Jójákím építési szenvedélye nem ismer határt. Alattvalóit robotmunkára kényszeríti, a munkásokat ingyen dolgoztatja és a kőműveseknek nem fizet bért. Az akkori keleti uralko- dóknál ez szinte természetes volt, de Jeremiás véleménye szerint a társadalmi igazságot megcsúfolva és a királyi mispáth-ot lábbal taposva építteti föl Jójákím a „szellős felső szobákat" (13). A szövetségi teológia értelmében Jeremiás nem alattvalókról, hanem embertársakról, felebarátokról beszél, hiszen a király, mint Isten földi helytartója, nem tekintheti Izráelben alattvalójának a másik embert, hanem csak felebarátjának! 228.
