Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

társadalom" csődje, jött az emberek fölállása a pislákoló pásztortűz mellől, megkezdődött nem a negatív szekularizáció, hanem a nyílt és objektív bírálat az egyház és igehirdetése ellen belülről és kívülről, hogy az Isten igéjét „szívbéli üggyé" tette és a társadalmi élet kérdéseihez semmi mondanivalója sem volt, amikor jött a világégés és vele együtt a vallásos és kultúrillúziók csődje, akkor már arra volt szükség, hogy az egyház engedje egész testét fölmelegíteni, sőt átizzasztani az igével, mert a visszatartott ige, a dogmákba szorított ige magát az egyházat emészti meg. Menedék Istennél (10—13). — A 10. vers tartalmilag a 8. versre nyúlik vissza és közelebbről mondja el a próféta ellenségeinek az eljárását. Közöttük vannak saját rokonai és ismerősei is, akik minden lépteit figyelik és kimondott szavait lesik, hátha támadási felületet nyújt és megfoghatják, följelenthetik (= 18:18. Vö. 12:6). Ez a titkos figyelés-lesés nyugtalanítja Jeremiást. Isten igéjét hirdetnie kell, sem elvennie, sem hozzátennie nem szabad. De a bizalmatlanságnak ebben a légkörében alig-alig tud élni. És mégis ez lendíti át a prófétát más lelki hangulatba. Ha kényszeríti Isten a prédikációra, ellenségeinek a bírálatára, ha Isten ügyét kell képviselnie velük szemben, ha a nem várt katasztrófát kell meghirdetnie, akkor nem hagyhatja Isten cserben, akkor magának Istennek kell szembe szállni ellenségeivel. És így hangzik el most all. versben a bizalom szava: Isten mellette van, a hatalmas hős vigyáz reá. Ez egyúttal az a bizonyosság is, hogy ellenségei nem győzhetnek, hanem balgáknak bizonyulnak és örök szégyen lesz az osztályrészük. A 11. vers idői tiszta indikatívuszok és nem optatívuszok. A hitbizonyosságot és nem a bosszúvágyat fejezik ki. A 13. vers az imádságos élet egyik szép darabja. Minden imádkozó ember ismeri, aki tudja a szükségben dicsérni az Urat (vö. Zs 6:9, 22:22 stb.). De arról is tanúskodnak, hogy a hivő embernél is váltogatják egymást a belső fölszabadultság és az elcsüggedés percei. A próféta megátkozza életét (14—18). — Jeremiást a mélységbe taszítja nyomorúsága és olyasmit tesz, amit szinte el214.