Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

kereshet magának barátot, társat! Istenhez kellett tartoznia kizárólagosan. Minden mást mint hasznavehetetlent a háta mögé kellett vetnie. Nincs menekvés (16—18). — Ez a szakasz a 13. vershez kapcsolódik és még részletesebben fejti ki a fogságbavitel tényét. A halászok és vadászok a babilóniaiak, vö. Hab 1:14kk, akiket Izráel Istene használ föl arra, hogy ítéletét velük véghezvitesse. Tehát eszközök Isten kezében az ítéletben, ahogyan majd egykor Cirus perzsa király is eszköz lesz Isten kezében, hogy üdvösséges elgondolásait is véghez vigye választott népével. Isten szeme mindent lát. Keze mindent elér. Jól ismeri népe vétkeit. A 18. vers utólagos exegézisnek látszik, mert 16k tartalmát megváltoztatja olyan értelemben, hogy kétszeres büntetést jósol, amit egyesek az 598-as és 587-es deportációra vonatkoztatnak. A pogány népek megtérnek (19—21). — Ezt a szakaszt a legtöbb exegéta nem tulajdonítja Jeremiásnak, mert DE és Ezékiel gondolatait vélik fölfedezni benne, pl. És 45:15kk: „ .. . Egyiptom fáradtsága és Kus nyeresége és a szábaiak, nagytestű férfiak hozzád kelnek át, tiéid lesznek, mögötted mennek, bilincsben kelnek át, feléd borulnak le, feléd imádkoznak: Csak közted van Isten és nincs más, sehol más Isten. Bizony te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, te Szabadító. Megszégyenülnek, sőt gyalázatba esnek mind, együtt mennek el a gyalázatban a bálványképek mesterei" — stb. Vagy Ez 36:23: „És majd szentté teszem a pogány népek között meggyalázott nagy nevemet, amelyet ti tettetek gyalázatossá közöttünk. Akkor megtudják majd a pogány népek, hogy én vagyok az ŰR — így szól az én Uram, az ŰR —, amikor szemük láttára bebizonyítom rajtatok, hogy szent vagyok". Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a kultikus hagyományban, és pl. a nagy szövetségi ünnepeken is, régi elem a pogányok megtérésének és Istenhez gyűjtésének a hit és reménysége. Maga Jeremiás is hirdeti ezt (vö. És 2:2kk, Mik 4:lkk, És 18:7, Jer 3:17, 4:lk). Ezt látva föl kell adnunk az irodalmi függőség gondolatát és közös régi hagyományt kell kiinduló pontnak elfogadnunk. 181.