Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

Egyébként is jól beleillik Jeremiás hitvallásának ebbe a gondolatmenetébe ez a szakasz. Az individuális panaszzsoltárok stílusában kezdődik ez a szakasz (vö. Zs 17:17, 28:8, 59:17) a bizalom hangján. Azután himnuszszerű hitvallásba csap át, amely a pogány népek megtérésének az eszkatológikus reménységét tartalmazza. Jeremiás ugyanúgy gondol itt a népek megtérésére Istenhez, mint Izráel megtérésére (3:22kk), amivel együtt jár a pogány istenek megtagadása. Isten válasza megerősíti ezt a vallomást. Ö maga téríti meg a népeket, nemzeteket nevének a kinyilatkoztatásával. JUDA BŰNE ÉS BŰNHŐDÉSE 17:1-4 1 Júda vétke föl van írva vasirónnal, föl van vésve gyémántheggyel

1 szívük táblájára és oltáraik szarvaira.

2 2 Ahogy fiaik, úgy emlékeznek ők is oltáraikra, az asérákra

3 a bujazöld fáknál, a magas halmokon 3 és a síkságból kiemelkedő hegyeken. Javaidat, minden kincsedet

4 prédául adom magaslataidért, vétkeidért egész határodban. 4 Magadra maradsz magad miatt

3 örökséged nélkül, amelyet én adtam neked, és ellenségeid rabszolgájává teszlek abban az országban, amelyet nem ismertél, mert lángra gyújtották haragomat: örökké égni fog. 1 Vasba foglalt gyémántheggyel vésték be az írást a kemény tárgyakba, így többek között bronz- vagy ótomitáblákna is, vö. Jób 19 : 24. — 2 Az oilltár szarvai az istenség helyei voltak a primitív vallásos gon182.