Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

pet a rothadásnak és eszköze, Nebukadreccar valóban érzéktelenül bánt el vele (21:7). A gőg ellen (15—17). — Annyira általános jellegű ez az intelem, hogy nehéz volna bármilyen történeti eseményhez kapcsolva alkalmát, helyét és idejét megállapítanunk. De bizonyára olyan döntő pillanatban hangzott el, amikor szinte utolsó figyelmeztetésként kellett a prófétának elmondania. Saját felelősségére beszél itt a próféta. Ezért lesz a hangja és stílusa gyengéd, szívhez szóló és könnyeket fakasztó. Atyai aggodalom és féltés érződik minden szavában. Az egész igehirdetés a próféta saját szava és ezért a meghallgatásra felhívás csak valami megelőzőnek a folytatása lehet. A próféta intelme vagy a szövetségi ünnepen, vagy az újévi trónralépési ünnepen hangzott el, amikor az egész gyülekezet Isten királlyá levésének a tényét éli át. Ebből a helyzetből érthető meg a prófétának az a kijelentése is, hogy a gyülekezet feszülten vár a világosságra. Mögötte minden bizonnyal az a kép húzódik meg, hogy a kultikus szimbolika értelmében Isten fényes glória kíséretében megjelenik és benne szimbolizálódik egyúttal a gyülekezet üdvössége, szabadulása is. A 16. versben használt képnek kettős vonatkozása is van. Egyrészt arra utal, amiről Arnos próféta is beszél, hogy a választott nép annyira kívánta Isten napja nem a világosság, hanem a sötétség napja lesz a gyülekezet számára. Másrészt az emberi elbizakodottság ellen beszél ebben a képben: Ahogyan a vándor rettegés között teheti meg a hátralevő utat, ha nem érkezik meg a sötétség előtt céljához, ugyanúgy zsákutcába kerülnek azok az emberek is, akik nem térnek meg Istenhez még az ítélet eljötte előtt (vö. Am 8:9). Aki nem Istenben bizakodik, hanem saját igazságában, annak az útját „sötét felhővel" vonja be az ÚR. És ha a gyülekezet a prófétának ezt az utolsó intelmét is elutasítja, akkor keserű könynyekkel kell megsiratnia népének a sorsát és sírnia kell a népnek magának is a kikerülhetetlen fogság miatt (17). A királyhoz intézett figyelmeztetés (18—19). — Ez a szakasz annyiban kapcsolódik az előzőhöz, hogy vonatkozása van 153.