Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)

Jójákím király uralkodása alatt 7—20. f

1 Az országot és a népet is jelentheti, minthogy a „kedves" szó az országra (Deut 28 : 63) és a választott népre (11 :15) egyaránt vonatkozik. Ez a vers polémia is azzal a néphittel szemben, hogy Isten kötve volna az ország területéhez. — 2 A ragadozó madarak nem tűrik meg maguk között az idegien, tarka madarakat. Ezért használták az ilyen madarakat csaléteknek is. — 3 A pásztorok itt nem a hazai vezetők, hanem az országba betört beduinok, akik a megművelt földet letapossák, vö. 6 : 3. — 4 A rablók a sivatag felől érkeznek és Jerikón át hatolnak be Júdába. 2Kir 24 : 2 a káldokat, szíreket, moábiakat ós ammóniakat említi. — 5 A szántóföldet gaz verte föl, vö. Lev 26 : 16, Deut 28 : 38, Mik 6 : 15, Agg 1:6. — 6 A „termés" nemcsak szószerint értendő, hanem átvitt értelemben is. A politikai törekvések „csődjét" is jelenti. Ebben a szakaszban maga Isten beszél. A költői szempontból is gyönyörű gyászének bepillantást ád az isteni igazság problémájával vívódó prófétának (1—5) Isten szívébe, ahol a szeretet és a harag, az igazság és irgalom viaskodnak egymással (vö. Hós 11:8). Ez a magyarázata annak is, hogy miért nem ragadja el a bűnösöket mint a vágójuhokat. Sokkal nehezebb a szakasz kortörténeti hátterének a tisztázása. A 12. vers megállapítása, hogy a beduinok nem Északról, hanem Keletről törnek be az országba és az a körülmény, hogy a 14. verstől kezdve a szomszéd népeket vonja felelősségre, mert rátámadtak Isten választott népére, kétségtelenné teszik, hogy nem a babilóniaiakról van itt szó (597). Sokkal inkább 2Kir 24:2 leírására kell itt gondolnunk, amikor Nebukadreccar egyiptomi hadjárata idején (602/1) menekülő beduinok törtek be az országba. Ez nem jelentette még Júda és Jeruzsálem végét, de előszele volt a végső katasztrófának és az ország jelentős része valóban sivár pusztasággá lett. Isten panaszdala az ellentétes érzelmek viaskodásának a lecsapódása. A saját „házát" (vö. Hós 8:1, 9:15), „örökségét", „lelkének kedvesét" (vö. Arany: Lelkemből lelkedzett...) kellett volna elhagynia, elvetnie, az ellenség kezébe adnia. A 8. vers magyarázza meg, hogy miért kellett ezt tennie: A nép Istene ellen támadt, Isten ellenségévé lett. Oroszlánként támadt Istenére. Ezért csapott át Isten szeretete „gyűlöletbe". A lélektanhoz is nagyon értő Jeremiás tudja, hogy ez a két érzés mennyire közel vannak egymáshoz. A részvét azonban felülkerekedik Isten szívében. Népének, a kis tarka madárnak a sorsa a nagy ragadozó madarak kö144.