Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Isten dicsőítése 4,13

szönheti. Ezekből legfeljebb arra a gondolatra juthatott volna, hogy lesznek majd nehezebb korszakok Izráel életében. De amit itt mond, azt csak azért mondja, mert Istentől tudta meg (vö. később 7,7—9; 8,1 — 3). Isten dolgaira az eseményekből, a körülményekből következtetni tragikus tévedés. Még valamire utal ez a siratóének, pontosabban az, hogy Ámósz éppen ezt a formát választotta arra, hogy az elkerülhetetlen véget bejelentse. Az derül ki ebből, hogy ez a keményszavú próféta tragédiának tartja Izráel végső bukását. Nem fölényesen, az igazság rideg hirdetőjeként közli, amit megtudott, hanem gyászéneket mond, elsiratja népét. Ámósz ugyan messze van attól, hogy Jeremiásként keseregjen amiatt, hogy ilyen kemény próféciákat kell elmondania, de egy-egy ilyen vonásból szabad arra következtetnünk, hogy ez a próféta se „objektíven" szenvtelenül hirdette a rábízott igét, hanem szerette népét. 72