Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

A megpróbáltak vétkei 4,4-12

Hogy jobb ízű legyen az áldozati lakoma, még az előírásokat is megszegték, és kovásszal készítették el az ételáldozatot (vö. 2Móz 13,3.7.15; 23,18; 34,25; 3Móz 2,11; 6,10; 7,13; 23,17; 5Móz 16,3). A másik megjegyzés pedig azt leplezi le, hogy ráadásul még dicsekedtek is azzal, hogy résztvettek az istentiszteleteken, és hogy „önkéntes áldozatot" vittek, vagyis olyant, ami több, mint a törvény szigorú előírásainak megtartása. Gondoskodtak is arról, hogy mindenki megtudja, milyen kegyesek ők, és mennyi adományt adtak. És ha még arra is gondolunk, hogy ezekben az áldozati ajándékokban benne van az, amit másoktól, a szegényektől vettek el (vö. 2,8), megértjük azokat az írásmagyarázókat, akik szerint azért ilyen rövid, szinte félbemaradt ez a prófécia, mert a felháborodott ünneplők nem hagyták Ámoszt tovább beszélni (vö. pl. Hós 9,7; Ám 7,10). Akárhogyan volt is, a prófécia befejező mondata azt mutatja, hogy Ámósz alapjaiban támadta meg azt az istentiszteletet és ünneplést, amelyet kortársai Izráelben gyakoroltak: „Mert így szeretitek, Izráel fiai". Az igazi istentisztelet célja az ŰR tetszésének keresése: azt tenni, amit az ÜR kíván, és úgy tenni, ahogyan Ő kívánja. Ámósz azt az istentiszteletet gúnyolja ki, amelyben az ember a saját elképzelése szerint ünnepel, a maga kedvét tölti, és ezzel még dicsekszik is, szerte is kürtölteti — és talán kétségbeejti azokat, akik nem tudnak ilyen gazdag és pompás istentiszteletet tartani. Mégsem tértetek meg 6—11. A második prófécia öt, egységesen felépített, kisebb szakaszból álló „történelmi visszapillantás". Most azonban nem az ÜR jótéteményeit sorolja fel a próféta (2,9 — 11), hanem azokat a csapásokat, amelyek Izráelt a múltban érték. Természeti katasztrófákról beszél: éhínségről, szárazságról, aszályról, dögvészről, földrengésről. Mivel Ámósz valamennyi próféciája konkrét eseményekhez és jelenségekhez fűződik, fel kell tételeznünk, hogy itt sem általánosságban említi a természeti katasztrófákat, hanem olyanokra utal, amelyek a közelmúltban vagy a nemzedékek láncolatában még elérhető közelségben mentek végbe. Az éhínségről, szárazságról és aszályról még talán olyanok is tudtak beszélni, akiknek szülei átélték Illés és Elizeus idejének 63