Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Fény és árnyék Samáriában 3,9-4,3

Pompa és elnyomás 9 — 12. Mintha valami nyilvános bírósági tárgyalás kezdődnék, úgy hangzik fel a próféta hívó szava. A tanúkat hívja, a filiszteus és az egyiptomi paloták lakóit, hogy jöjjenek, és nézzék meg, lássák saját szemükkel, milyen az élet Samáriában. Már arra is érdemes felfigyelni, hogy a népek „bírósága", és nem valami különleges (mennyei) bíróság elé állítja a választott népet. Igaz, van valami sajátos Izráel helyzetében: Izráel az ÜR népe, és így az ÜR közvetlenül meg is szólítja, közvetlenül bele is avatkozik az életébe. De ezzel nem emeli ki a népek közül, nem ad számára valamilyen külön etikát, erkölcsi normát, hanem benne hagyja annak a világnak a rendjében, amelyben a többi nép között él. így a többi nép is meg tudja ítélni, hogyan él Izráel, a filiszteusok és az egyiptomiak is tanúskodhatnak ezen a nyilvános tárgyaláson. Gazdag város volt akkor Samária. Ezt az ásatások is igazolják. Samária romjai között megtalálták a Kr. e. 8. századi nagyváros kincseinek maradványait, a berendezések, használati tárgyak töredékeit, azoknak kiegészítő részét, amelyeket az akkori Asszír birodalom egyik városának, Nimrudnak romjai között a hódításkor szerzett hadizsákmány közt is megleltek. A régészek igazolják: Ámósz korában csakugyan pompás paloták, díszes házak és nyaralók álltak Samáriában, elefáncsont díszítésű szobákkal, bennük drága takarókkal borított ágyak, kerevetek, és ékszerek, kincsek. Van azonban valami, amit a régészek nem tudnak megállapítani: azt, hogy mi volt emögött a gazdagság és pompa mögött, hogyan épültek fel ezek a paloták és pompás házak, hogyan került beléjük a sok dísz és kincs. Ezt tudja Ámósz, és ehhez hívja tanúul a gazdag filiszteusokat és egyiptomiakat. Éppen ez a tanúul hívás bizonyítja, hogy a próféta igazat mond, olyat, ami az egész akkori világ előtt nyilvánvaló. Erőszakkal és zsarolással gyűjtötték össze kincseiket a gazdag samáriaiak, úgy, hogy másokat elnyomtak. Másoknak a kárán gazdagodtak meg. Ez a nagy gazdagság árnyoldala: már nem is tudják, mi a helyes és jó, az is lehet, hogy már ezt tartják „isteni rend"-nek. Természetesnek veszik, hogy vannak nagyon gazdagok és nagyon szegények. De az erőszakkal, mások elnyomásával, kifosztásával szerzett gazdagságot tőlük is el fogják venni. Jön egy náluk is erőszakosabb ellenség, az elvesz tőlük mindent. Sőt elpusztítja az egész várost, 54