Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

A történelem ura 9,7-10

adja. A kiindulópontja az, hogy egészen másképpen látja az URat a történelemben, mint kortársai: nem a filiszteus vagy arám istenségek irányították népeiket a nagy népvándorlás idején, hanem az ÜR, aki nem egyszerű résztvevője a történelemnek, nem egy istenség a sok közül, aki a népek küzdelmében a saját népének oldalán áll, hanem a történelem Ura, aki maga irányítja az eseményeket. Ennek azonban Izráelre nézve is megvannak a konzekvenciái, Izráel beletartozik a népek közösségébe, történelme összefonódik azok történelmével, és ebben a tekintetben semmi különbség nincs közte és a többi nép közt. A történelmet kormányzó Isten vele se tesz kivételt, már néppé létele pillanatában úgy kezelte, mint az etiópiaiakat, filiszteusokat vagy az arámokat. Izráel a történelem folyamán nem tarthat igényt különleges bánásmódra, nem nagyobb, nem jobb, nem magasabbrendű a környező népeknél. Az sem mellékes dolog, hogy Ámósz itt éppen az ókori Izráel két legnagyobb ellenségét, a filiszteusokat és az arámokat emlegeti. Ebben kétségtelenül figyelmeztetés is van Izráel vezetői számára, akik jól tudhatták, hogy a történelem folyamán milyen sorsra jutott ez a két nép. A filiszteusokat Dávid legyőzte (2Sám 5,17—25), és Arám is elveszítette hatalmát, hiszen még II. Jeroboám is visszahódította tőle a Jordántól keletre fekvő területeket (vö. Ám 6,13). Az arámokat és a filiszteusokat ért vereség figyelmezteti Izráelt: ha kezdetben is egyenlő volt ezekkel a népekkel, nem reménykedhet abban, hogy ő kivétel lesz, és nem éri utol a történelem Urának büntetése. Izráel összekevert két dolgot: az ÜRhoz való viszonyát, és a népek közösségében való helyét. Politikai, történelmi biztosítékot látott abban, hogy az ÜR őt népévé választotta. Ámósz pedig megbotránkoztató hangú próféciájában arra figyelmeztet, hogy Izráel, Filisztea, Etiópia és Arám teljesen egyenlőek: annak a történelemnek szereplői, amelynek folyását az ÜR irányítja. Izráel kiválasztottságáról már megmondta, hogy az nem kiváltság, rang, státus, hanem elkötelezettség és felelősség (3,2). A kiválasztottság tradíciójának ez az értelmezése már azt tükrözi, hogy egy új történelmi helyzetben bizonyos mértékig át kell értékelni a tradíciót. Ámósz ennek az átértékelésnek elkezdője, legalábbis itt találjuk első nyomát az ószövetségi irodalomban. Ámósz nem tagadta meg Izráel kiválasztottságának hagyományát, azt azonban határozottan megmutatta, hogy Isten népének mindig 152