Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Sáskacsapás 7,1 — 3

fogása azonban sokakat megakadályoz annak az egyszerű ténynek a felismerésében, hogy Ámósz nem kívülállóként, részvétlenül mondja el a rábízott üzenetet. Ő nem olyan „próféta", aki felülkerekedik a hétköznap eseményem, „felülről" nézi népének problémáit. Inkább már itt, a látomásokban is észrevehető, hogy Ámósz mennyire érdekelt a nép mindennapi életében és problémáiban. Szabad úgy értelmeznünk ezeket a látomásokat, hogy mielőtt a próféta elmondaná Isten szavát ezekben a dolgokban, mielőtt hirdetné Isten ítéletét, mindent megtesz azért, hogy a fenyegető veszélyt elhárítsa népéről. Ez a közbenjárás elárulja, hogy mennyire szívén viseli népének sorsát. Ez olyan vonása a prófétai szolgálatnak, ami mind a mai napig példamutató az egyház számára is, és tartalmilag megfelel annak, amit ma az egyház diakóniájának nevezünk, mert kiindulópontja annak a prófétai szolgálatnak, amely a nép egész életével és sorsával törődik. A közbenjáró szolgálat eredményességét így fejezi ki Ámósz: „megbánta ezt az ŰR". Ezzel a kifejezéssel szemben, amely régi izráeli hagyományból származik (vö. lMóz 6,6; lSám 15,11), és amelyet Ámósz, és utána a későbbi próféták is átvették (vö. pl. Jer 18,8 — 10; 26,3.19; 42,10 stb.), nem szabad kijátszani olyan kijelentéseket, mint pl. Jer 4,28 vagy éppen 4Móz 23,19 — ahol arról van szó, hogy az ŰR nem bán meg semmit és nem változtatja meg, amit mondott. Ámósz ezzel az egyszerű, „anthropomorf" mondattal kifejezi azt, hogy az Isten igazi Isten, akit nem köt meg semmi, még a saját kimondott ítélete se. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy a próféta közbenjárása ne legyen hiábavaló. Ámósz nem hiába könyörgött bocsánatért, az Isten megbocsátott. Ha valahol, akkor itt és ilyen helyeken beszélhetünk arról, hogy az Ószövetség, az egész Szentírás „a Krisztusról tesz bizonyságot", azaz, hogy Isten megbocsát, és ezt azért teszi, mert ő igazán Isten. Ez a tartalmi felismerés sokkal nagyobb dolog, mint az a sematikus megoldás, hogy Ámósz Krisztus „előképe", mert ő közbenjárt népéért. Forma tekintetében Ámósz könyve az Ószövetség egyik „legszemélytelenebb" prófétai könyve. Mindössze a látomásokban beszél egyes szám első személyben. De ezek a látomások, amelyek Ámósz legrégebbi megnyilatkozásai, olyasmit árulnak el a prófétai szolgálatról, amely minden prófétai szolgálat számára — „az egyház prófétai szolgálata" számára is — példamutatók: az igazi szolgálat az, hogy a próféta vállalja népének teljes sorsát. 8 113