Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

Sáskacsapás 7,1 — 3

Szárazság 7,4-6 (4) Ezt mutatta nekem látomásban

1 az Űr ISTEN: íme, tüzet hívott elő ítéletre

2 az Űr ISTEN

1, és az megemésztette a Nagy Mélységet,

3 és már kezdte perzselni a szántóföldet.* (5) Ezt mondtam: „Uram ISTEN, hagyd abba! Hogyan marad meg Jsíkób, hiszen oly kicsiny?!" (t!) Megbánta ezt az ŰIt: „Ez sem történik meg!" — mondta az Űr ISTEN. 1: Vö. 7,1 jegyzetét. — 2: Sok kommentár törli a láríb szót, mások különböző korrekciókat javasolnak. Az inf cstr alak jelentheti az adott fordítást. — 3: A töhóm rabbáh az a Mélység, ahonnan az ókori világkép szerint minden víz ered (vö. lMóz 1,2). — 4: Szó szerint: a birtokot. Egyesek a szó alapjelentcsét figyelembe véve kiegészítést javasolnak: ,,az ÜR örökségét", azaz Izráel földjét. A LXX alapján a BHK kritikai apparátusának ,,legendum"-a is ez. Hagyd abba! 4-—6. Az egyszerű palesztinai ember számára a legnagyobb csapások egyike a szárazság, amikor kiég a föld és elapadnak a források. Az ókorban, az ő világukban az volt az elképzelés, hogy minden víznek, a forrásoknak, a folyóknak, a kutaknak eredete a Nagy Mélységben van (lMóz 7,11; Zsolt 36,7). Ebből értjük meg Ámósz második látomását. Isten ítéletét látja: egy nagy, perzselő tűz kiszárítja az ősforrást, a Nagy Mélységet. Amikor a szárazság a szántóföldet, a parasztemberek földjét fenyegeti, akkor kiált rémülten: Uram, Isten, hagyd abba! A felkiáltás, amely az előző látomás „bocsáss meg!" kéréséhez képest nyersebben hangzik, elárul 111