Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)
1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme
17 hogy a keresztyénség párhuzamosan terjedt zsidók és pogányok között, Péter és Pál egyidejűleg működnek a kijelölt munkaterükön. A népi és faji sajátosságok figyelembevételével ugyan, de az egyetlen evangéliomról van szó, és a konkolyhintők mesterkedése, egységbontó aknamunkája nem sikerült; helytelen azért a 19. sz.-ban sokáig uralkodó felfogás, amely a zsidó és pogány keresztyének között éles, szinte késhegyig menő ellentétről vélt tudni. Pál szempontjából pedig azért is fontos e hely, mert mutatja, hogy egyenrangú munkásnak ismerik el a jeruzsálemi ősapostolok, ami a részletekben egyéni vonásokat feltüntető Csel. k.-e.-beli (15. f.) közlésből is kitűnik. ' Evangéliomának tartalma. A hit által való megigazulás. η. ι»— iv. 5. Az antióchiai találkozás: II, 11—14. 11 „Amikor pedig Kéfás Antióchiába jött, szemtől szembéálltam vele, 12 mert elitéltetett. Mert mielőtt Jakabtól jöttek volna egyesek, együtt evett a pogányokkal, mikor pedig megérkeztek, alakoskodott és el13 különítette magát, félvén a körülmetélkedés közül valóktól. És együtt képmutatóskodtak vele a többi zsidók, úgy, hogy Barnabást is maguk14 kai rántották képmutatásuk által. De, amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangéliom való lényege szerint, így szóltam nyilvánosan Kéfáshoz: „Ha te zsidó létedre pogányul és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszeríthet ed a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek." 11 Ε találkozásról való megemlékezésnek kettős célja van. Egyfelől rámutat a jeruzsálemi megállapodás kötelező jellegére és egyetemes érvényére; másfelől elénk állítja az apostolnak egyedül az evangéliom igazsága által vezérelt magatartását, amennyiben még a tekintélyes Pétert is, akinek ingadozó magatartását az evangéliomból is ismerjük, nyilvánosan megdorgálja képmutató magatartása miatt. „Isten nem személyválogató." Kérdés, hogy mikor történt ez az antióchiai epizód? A szíriai Antióchia, amelyet a Csel. k.-ének bizonysága szerint István vértanú megölése után Jeruzsálemből idekerült hívek második központtá tettek, ahol az első pogánykeresztyén gyülekezet alakult, ahol először nevezték a híveket keresztyéneknek, és ahonnan Pál missziói útjaira kiindult, a jeruzsálemi anyagyülekezettel elég szoros kapcsolatban állott, amit e jelenet is bizonyít. Idő tekintetében talán lehetne arra gondolni, hogy korábban történt, mint a jeruzsálemi megegyezés, amelyet Péter is elfogadott. De egyfelől, ha korábban történt, miért mondja el akkor az apostol későbben, másfelől Péter ingadozó természete korábbi magatartásából is ismeretes. Helytelen magatartásáért az Ür is megdorgálja majd kemény szavakkal, majd néma szemrehányással. Helyesebb tehát idő tekintetében a jeruzsálemi találkozás utáni időre gondolni. 12—13 Ez az antióchiai jelenet első részében mutatja, hogy Péter a jeruzsálemi megállapodást igyekezett megtartani, és nem lát nehézséget abban, hogy a zsidó és pogány keresztyének együtt étkezzenek. Voltak azonban a fővárosban a megegyezés ellenére is túlzók, a szöveg Jakab környezetéhez tartozóknak mondja őket — bár maga Jakab aligha osztotta véleményüket, hiszen Pállal a lényeges pontokban ő is megegyezett; e túlzók bizonyára a fennebbi hamis atyafiak befolyására különültek cl a pogány keresztyénektől. Péter gyengesége, sőt bűne abból állott, hogy jobb meggyőződése ellenére engedett e túlzóknak,
