Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

18 és visszahúzódik a pogánykeresztyénekkel való asztalközösségtől. Példája rossz hatással volt a többi zsidó keresztyénre is, sőt magára Barnabásra is. Figyelmet érdemel a 12. v. kifejezése: elítéltetett. Körülírva ezt így fejezhetnők ki: mert magatartása által maga mondott ítéletet maga felett, és Pál ezt csak kifejezésre juttatja. (Jn. 3, 18: Aki nem hisz, már elkárhozott.) A közös étkezés, tnint asztalközösség az úrvacsorai közösseget is jelenti, aki tehát az előbbit kétségbevonja, az utóbbit is megtagadja, és ez már az egység teljes felbontására vezet. 14 Ha Pál máskor megelégedett volna azzal, hogy négyszemközt intse meg Pétert, 6, 1. alapján, de mivel Péter nyilvánosan képmutatóskodott, és példája rossz hatással volt sokakra, ezt most nem tehette meg. Nyilvános botrányt nem lehet titokban jóvátenni. (Pelagius középkori teológus szavaival élve.) Vádolnia kell Pétert, hogy kétszínű magatartásával az antióchiai gyülekezetben zavart támasztott. Ha Péter nem gondolta is meg eljárásának következményét, különben bizonyára nem tette volna meg, ez nem von le eljárásának helytelenségéből, sőt bűnösségéből. A vád kérdés alakjában az, hogyha először jónak látta, hogy a pogány keresztyénekkel együtt étkezzék, tehát pogánykeresztyénekhez hasonlóan éljen, hogyan lehetséges, hogy most meg fordít a dolgon és eljárásával a pogánykeresztyéneket kényszeríti — erkölcsi értelemben —, hogy zsidó módon éljenek. Későbbi magatartása tehát szemben áll a korábbi helyessel. Ezért tartja Pál szükségesnek, hogy nyilvánosan, tehát a gyülekezet előtt, megdorgálja; az apostolnak megint az evangéliom egységét és tisztaságát kellett megvédenie, és pedig most magának Péternek eljárásával szemben, amit tekintet nélkül Péter korára és apostoli tekintélyére habozás nélkül megtesz, hiszen még égi angyalra is átkot mondana, ha az egyetlen evangéliomtól eltérőt hirdetne. Péter védekezéséről semmit sem hallunk, jeléül annak, hogy maga is belátta eljárásának helytelenségét és kénytelen volt elfogadni Pál részéről a nyilvános helyreutasitást. Ε jelenet elvi fontosságát a mondottakon felül még abban találhatjuk, hogy az, ill. az erre való visszaemlékezés szolgáltat az apostolnak alkalmat arra, hogy kifejtse az evangéliom lényegét. A következő verseket úgy tekinthetjük, mint amelyek tárgyi folytatásai Péterhez intézett szavainak, de már elvi és egyetemes vonatkozásban. Az evangéliom lényege: II, 15—16. v. 15 „Mi természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnö16 sö/c (vagyunk), de tudjuk, hogy nem igazul meg az ember a törvény cselekedeteiből, hacsak nem a Krisztus Jézusban való hit által, — így mi is Krisztus Jézusban hittünk (jutottunk hitre), hogy megigazíttassunk a Krisztusban való hit által és nem a törvény cselekedeteiből, mert a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy ember sem." 15,—16 Ez az evangéliom lényege, amelyet Pál kijelentésből nyer, amelyet hirdet, amelyért harcol, és amelyből nem enged egy óráig sem és egy hajszálnyit sem. Az evangéliom lényege, amint azt az ö útmutatása alapján Luther is felismeri és reformációi tanításának középpontjába teszi. Luther szerint Isten a megigazítási aktusban kezdi meg az ember teljes megújítását, amely egykor teljesen célhoz ér. A megigazulásról szóló cikkelynek, mondja más helyen, életünk végéig tanítványai maradunk. Melanchton pedig azt mondja, hogy e tanítás hirdetése által hozta Luther újból napvilágra Krisztust és az apostolokat szennyes és sötét börtönükből.