Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

1 9 Ιο nem tudjuk. Mindenesetre azon három évbe kell elhelyeznünk, amely megtérésétől fogva jeruzsálemi útjáig eltelt, beleértve a Damaszkuszba való visszatérését is. Első jeruzsálemi útja: I, 18—24. 18 Ezután három év múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meg· 19 látogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást pedig az apostolok közül nem láttam, hacsak nem Jakabot, az Úrnak testvérét. 20 Amiket pedig írok néktek, íme az Isten előtt (mondom) nem hazudok. 21,22 Azután mentem Szíria és Cziliczia tartományaiba; ismeretlen valék pedig személy szerint a júdeai gyülekezetek előtt, akik a Krisztusban 23 vannak, ők csak hallották, hogy, aki üldözött minket egykor, most evangéliom gyanánt hirdeti azt a hitet, amelyet egykor pusztított, és dicsőítették bennem az Istent." 18 A megtérése utáni harmadik évben, ha a régi időszámitási módot, amely a kezdőévet is teljesnek veszi, követjük, látogatás céljából elmegy Jeruzsálembe. Hangsúlyozza a látogatás jelleget, amit a tizenöt nap is bizonyít, hogy így is kifejezésre juttassa, hogy nem tanulás, nem az evangéliomnak az ősapostolok által való megismertetése végett ment fel. Pétert kívánta látni, akiről már eddig is hallott. Araméi nevén, melyet az Ürtól nyert, nevezi Kéfásnak. Ha a két hét elég is ahoz, hogy ez alatt gondolataikat kicseréljék, de semmiképen sem volna elég ahoz, hogy valaki az evangéliom lényegébe oly mértékig belehatolhasson, mint Pál, hacsak már előbb is birtokában nem volt az. Hangsúlyozza azt is, hogy 19 mást az apostolok közül nem is látott — bizonyára a vidéken voltak az evangéliom szolgálatában. Egyet említ csak meg a vezető emberek közül, aki azonban nem volt apostol, Jakabot, akiről hangsúlyozza, hogy az Úrnak testvére volt és aki a feltámadott Ürnak előtte való megjelenése után (I. Kor. 15,7.) lett hívővé. Jakab, mint a második fejezetből is kitűnik, a jeruzsálemi zsidó-keresztyén gyülekezetnek volt egyik vezető embere, a zsidó túlzásokat azonban aligha osztotta, mint ez a későbbi apostoli konventen való magatartásából is kitűnik, valamint leveléből is. 20 A mondottak fontosságát és igazságát az ezt esetleg kétségbevonó zsidó vádaskodókkal szemben esküszerűen bizonyítja. Isten színe előtt mondom, nem 21 hazudom. Ezután megy el Szíria és Cziliczia vidékeire — a sorrendet itt felcserélve közli a földrajzi távolság alapján, hangsúlyozván, hogy személy szerint ismeretlen volt a júdeai zsidó-keresztyén gyülekezetek előtt. Bár hallani hallottak felőle, ami azután Pálnak is fülébe jutott, hogy az, aki egykor, nem is olyan régen, üldözte a híveket, most az evangéliomot hirdeti. Ebben, ellentétben az apostolt a galáciabeliek előtt rágalmazó hamis atyafiakkal szemben a szent Isten közbelépését ismerik fel, és dicsőítették érte nevét. Figyelemreméltó, hogy megtérésében a keresztyén hívek is Isten művét látják, tehát isteni meghívásnak tekintik. A Csel. k.-ének Pál apostol életének ezen időszakára vonatkozó közleményei bizonyos fokú eltérést mutatnak az itteniekhez viszonyítva. Ezt azonban Luther Mártonnal a középkor sok hiábavaló harmonisztikus törekvésével szemben nyugodtan nézhetjük. A történetíró, tehát idegen forrásokra támaszkodó Lukács, és önéletének eseményeit fontosság tekintetében mégis csak jobban ismerő, ill. értékelő Pál visszaemlékezései közötti eltérések egyszerű tudomásulvétele mellett a hangsúly a lényegben való megegyezésen van, meghívása isteni jellegén, az emberi közvetítés kikapcsolásán, a pogányság számára való apostoli mun-