Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

11 emberi erővel felfedni nem is lehetett volna. Erre egyedül Krisztus képes, ald Istent kinyilatkoztatja és aki ezen isteni kinyilatkoztatásnak örök tartalma. A nyert kinyilatkoztatás után nem Jeruzsálembe meg^, hanem Arábiába: I, 13—17. 13 „Mert hallottatok az én korábbi zsidó életfolytatásomról, hogy 14 szerfelett üldöztem Isten gyülekezetét és pusztítottam azt, és megelőztem a zsidóságban sok kortársamat az én népemben, igen nagy 15 mértékben buzgólkodván az atyai hagyományaimért. Amikor azonban Tetszett annak, aki elválasztott engem anyámnak méhétől fogva és 16 elhívott az ő kegyelme által, hogy kinyilatkoztassa az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem a róla szóló evangéliomot a pogányok között. 17 nem tanácskoztam azonnal testtel és vérrel, nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolok, hanem elmentem Arábiába és ismét visszatértem Damaszkuszba." IS A Csel. k.-éből is ismeretes, és most ő maga is megerősíti, hogy korábban a túlzó farizeusi párthoz tartozott, mint annak buzgó tagja — az apostol egész ember volt életének minden idejében —, amely párt Krisztus halála és általuk elhallgattatni szeretett feltámadása után főhívatását abban látta, hogy állást foglaljon Kriszus és követői ellen, és pedig nemcsak elméleti úton; üldözték is a híveket, a zsidó közösségből kirekesztették, sőt halálra keresték, mint azt István vértanú megköveztetése is bizonyítja. Pál nyíltan beismeri, hogy ő is így cselekedett, és a zsidó eredetű hívekkel szemben ezt az eljárását nemcsak jogosnak, hanem Isten előtt kedvesnek tekintette, vallási túlbuzgóságában megelőzve zsidó kortársait. A farizeus szó jelentése: elkülönített. Pál azon mélyebb értelemben is farizeus volt, mert a szöveg szerint megtérése után tudatában van annak, hogy őt Isten már születésétől fogva, sőt anyjának méhétől fogva elkülönítette, jövendő szent munka végzésére szánta. Ilyen értelmű előreelrendelés nála épenúgy Isten akarata, mint pl. Jeremiás prófétánál, és minden ellentétes életfelfogása és beállítottsága ellenére is, amikor Isten elérkezettnek látta az időt a vele már régen elhatározott szándékának felfedésére, földre sújtja Damaszkusz kapuja előtt a megdicsőült Krisztus megjelenése által és a híveket üldöző Saulusból az az apostol lett, aki többet dolgozott az evangéliom ügyéért, mint az apostolok mindnyájan, de szerényen hozzáteszi: nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (I. Kor. 15, 10.) Isten tehát szuverén módon rendelkezik az ember életével és akaratuk ellenére is eszközzé teheti őket az evangéliom szolgálatában. Pál apostoli megbízatása egyrészt a feltámadott Krisztus valóságát hirdeti, másrészt a többi tanítvány munkájának a pogányokra való kiterjesztését. A „ki a nagyobb" az apostolok között kérdés annyiban nincsen helyén, mert mindegyikük által Krisztus működik. De apostoli méltóságuk megkülönbözteti őket minden későbbi kor vallási hőseitől. Ágoston is, Luther is az ő nyomdokukba lép; Isten választott eszközei, anélkül, hogy apostolok volnának. 14 így válik az atyai hagyományokban — a törvényt magyarázó későbbi rendelkezésekben, az ú. n. „halachá"-ban zsidó kortársait buzgóság tekintetében megelőző farizeus csakugyan Isten „elkülönítettjévé", választott eszközévé az evangéliom hirdetésére a pogányok között. 16—16 Az arra való visszaemlékezés, hogy korábban üldözte Istennek anyaszentegyházát, később is fájdalmas volt a számára (1. Kor. 15, 9.; I. Tim. 1, 13.), de ez