Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Bevezetés
— mondja Augustinus, — magasabbra repült, mint a sas, föléje emelkedett a föld sötétségének és erős szemekkel szemlélte az igazság világosságát." 5 Seduliusi pedig az 5. században „Carmen paschale"-jában klasszikus tömörséggel írja az evangélistáról: „More volans aquilae verbo petit astra Johannes". 6 A negyedik evangélium így lett a misztikusok, a teológusok, sőt a teozófusok, mindenféle spiritualisták és filozófusok kedvelt és sokat idézett evangéliuma. Csak mint jellemző példát említjük meg, hogy a mult század vezető teológusa, Schleiermacher gondolkodásában központi szerepet játszik a negyedik evangélium: a szinoptikus evangéliumok háttérbe szorulnak nála e mögött a „szellemi" evangélium mögött. Tanulságos az is, hogy Fichte, a német idealizmus filozófiájának egyik legkimagaslóbb képviselője a negyedik evangéliumot tekintette a keresztyén tanítás „legigazibb és legtisztább okmányának", amely a többi újszövetségi irat közt is magányosan áll, mint „korának csodálatos és titokzatos megnyilatkozása, melynek nincsenek előfutárai s nincsenek követői." 7 A „spirituális" evangélium. A negyedik evangélium ezt a kedveltségét és ezt a nagyrabecsülést j,spirituális" jellegének köszönhette. De mi ez a „spirituális" jellege? A kifejezés egy híres ókori keresztyén tudósra, Alexandriai Kelemenre nyúlik vissza. Már ő szembeállította a szinoptikus evangéliumokat Jánoséval. „Miután János észrevette, — írja, — hogy az evangéliumokban a külső dolgokat (tó cmjfjariKcí) adják elő (az evangélisták), ő maga a Lélektől vezéreltetve utolsóként készített el egy spirituális (nveuiucmKóv) evangéliumot". 8 Hogy ez a nem egészen könnyen érthető mondat mit jelent, az talán jobban megvilágosodik akkor, ha figyelünk Augustinus egy nyilatkozatára, mely ugyancsak szembeállítja egymással a szinoptikusokait és a negyedik evangéliumot: „A négy evangéliumban, vagy 5 Migne PL XXXV, 1510. 6 Migne PL XIX, 591. — V. ö. a fentiekhez Preuss : Johannes in den Jahrhunderten. 1939, 16 k. lpk. Augustinus e szimbólumokkal kapcsolatban a következő jellemzést adja az evangélistákról: Ezékiel prófétánál, valamint ugyanannak a Jánosnak az Apokalypsisében, akitől az evangélium is származik, szó van egy négyszeres állatról, melynek négy arca van: emberé, bikáé, oroszláné és sasé. Akik előttünk tárgyalták a Szentírás titkait, ezen az állaton, pontosabban ezen a négy állaton az evangélistákat értették. Az oroszlán a király jelképe, mivel az oroszlán — hatalma és nagy ereje miatt — bizonyos állatok királyának látszik. Ezt az arcot Mátéra vonatkoztatták, mivel az Űr nemzetségtáblájában királyok során megy végig és ehhez képest az űr a királyi törzsön keresztül származik Dávid magvából. Lukácsot viszont a bikával hozták kapcsolatba. mivel Zakariás pap papi szolgálatával kezdi elbeszélését, midőn Keresztelő János atyját említi; mert a papok áldozatában égő áldozat volt a bika. Márkot joggal vonatkoztatták az ember Krisztusra, mert sem a királyi hatalomról nem mondott semmit, sem pedig a papi méltóságon nem kezdi, hanem csak az ember Krisztusból indul ki. Mindezek majdnem hogy meg is maradtak a földi dolgoknál, nevezetesen annál, amit a földön cselekedett a mi Urunk Jézus Krisztus: istenségéről alig-alig szóltak valamit, mintegy csak a földön vándoroltak vele. Hátra van a sas: ez János, aki magasztos dolgokat hirdet és a belső és örök világosságot erős szemmel szemléli. Azt mondják, a sasfiókákat is úgy teszik próbára szüleik, hogy atyjuk karmával mintegy felfüggeszti és kiteszi őket a nap sugarainak. Amelyik szilárdan odatekint, azt elismerik fiuknak, viszont amelyik szemével hunyorgat, azt mint fattyút, a karmukból kiejtik. Ezért lássátok meg, hogy milyen magasztos dolgokat kellett szólnia annak, akit sashoz hasonlítottak." Migne PL XXXV, 1665. 'T. ö. Gaugler: ,,Das Christuszeugnis des Johannesevangeliums", a „Jesus Christus ím Zeugnis der Heil. Schrift und der Kirche" c. kötetben (1936), 34. lap; és P r e u s s, id. h. 99. lap. s V. ö. Eus. hist. eccl. VI. 14. 7. 10