Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Bevezetés

helyesebben az egy evangélium négy könyvében Szent János apostol, akit nem alaptalanul hasonlítottak össze sassal spirituális felfogásmódja miatt (secundum intelligentiam spirituálém), a másik három (evangélistánál) emelkedettebben és sokkal magasztosabban fejtette ki igehirdetését. .. Mert a többi három evangélista mintegy együtt vándoralt a • földön az Úrral, mint emberrel, de istenségéről csak keveset beszéltek. Emez azonban, mintha csak elment volna a kedve attól, hogy a földön vándoroljon, — mint ahogy írásának mindjárt az elején kifejezi, — felemelkedett, nemcsak a föld fölé és a levegőnek és az égnek a kerületei fölé, hanem még az angyalok minden seregei és a láthatatlan hatalmak minden rendje fölé is, úgyhogy elért Ahhoz, aki által minden teremtetett, amikor azt mondja: Kezdetben volt az Ige... Ennek a magasztos kezdetnek megfelelően hirdette a többit is és úgy szólt az Úr istenségéről, mint senki más."

9 A „testi", külső" dolgokat az evangéliumi történetben a szinoptikusok az óegyházi tanítók véleménye szerint azzal írják le, hogy mintegy Jézussal együtt „járnak a földön", elkísérik őt vándorútjain Galileában elmondják csodatetteit, közlik tanításait. A negyedik evangélium viszont sajátosan „spirituális" jelleget nyer azáltal, hogy szerzője Jézus történetében — a Galileában és Jeruzsálemben lefolyt események során! -— megmutatja, hogyan lesznek a földi események transzparenssé Jézus istenfiúi dicsősége számára. Valóban, ez jellemzi a negyedik evangéliumot s az óegyházi írók az evangéliumnak ezt a sajátosságát nagyszerűen felismerték. A negyedik evangéliumnak ez a „spirituális" jellege számunkra még jobban foghatóvá válik, ha két fontos mozzanatra figyelünk. Az első, hogy az evangélista úgy ír és úgy adja elő mondanivalóját, mint tanú. Krisztus tanúja. „Aki látta, tanúbizonyságot tett, s tanúbizonysága igaz. Ö pedig tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek" (19, 35) — olvassuk az evangéliumban. A szemtanú jelentkezik ezekkel a szavakkal- és pedig annak a hangsúlyozásával, hogy mint tanú igazat mond, s hogy ez nemcsak emberi bizonykodás, hanem valóban így van. Azért hozzáteszi: Ö. t. i. a megdicsőült Krisztus tudja, hogy igazat mond. Ez a nyilatkozat közvetlenül csak a golgotai történetnek egyik alárendelt részletére vonatkozik, azonban egyúttal az egész evangéliumot is jellemzi és rávilágít annak a szerzőjére. Amit ír, azt tanúvallomásként a bíró előtt álló tanú felelősségével írja, mint olyasvalaki, aki tudja, hogy Ura — a megdicsőült Krisztus — hallja minden szavát és szemmel tart minden szót, amelyet leír. Ezért ez a tanú tudja, hogy minden szavával feltétlenül felelős annak az igazságáért, amit leír. Mindenre, amit leír, jellemző az, hogy tanúként ír. Ez nem azt jelenti, hogy személyes élményeket ír le, még kevésbbé jelenti azt, hogy talán valamiféle szempontot érvényesítene a saját látása igazolására vagy alátámasztására, hanem inkább, hogy maga is benne van abban, amit elmond, s hogy részese az eseményeknek lelkileg. Az átélt események alakították tanúvallomását és minden szava tanúsítja annak a valóságnak a formáló hatását, melyről tanúskodik. Ez a formáló erő árad tanúbizonyságából is, mert senki sem vonhatja ki magát annak hatása alól, amit mond. így jelöli meg tanú9 In Jo. ev. tract. XXXVI, 1 (Migne PL XXXV, 1662). 11