Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)
v. ö. Berakh. 43/b. bar.). A rabbinisztikus hagyomány legrégibb tanításai közé tartozik a Kr. e. 150 táján élt Jósze ben Jokhanán mondása: „Ne sokat társalkodj az asszonnyal!" (Pirke abót 1, 5). — Noha a tanítványoknak feltűnt, hogy Jézus az asszonnyal beszélt, ezt mégsem teszik szóvá: az evangélistának ez a megjegyzése is érzékelteti azt a tiszteletet, melyet a tanítványok Jézus iránt éreznek. Jézus felette áll a köznapi élet íratlan törvényeinek és saját belátása, vagy inkább életének isteni törvényszerűsége szerint alakítja magatartását. Az elbeszélésnek a későbbi folyamata során nyer jelentőséget az a megjegyzés, hogy az aszszony — talán sietségében — otthagyva merítő edényét, visszamegy a városba s ott hívja az embereket Jézushoz. A messiást azért véli felismerhetni benne, mivel „mindent megmondott neki, amit cselekedett". A legmegrázóbb hatást avval érte el Jézus az asszonynál, hogy belelátott életébe, felfedte annak talán titkolt nyomorát és baját. Ez az isteni kinyilatkoztatást hozó messiás műve, evvel állít döntés elé, így ragadja meg életünket a csoda. Jézus és a tanítványok közt a beszélgetésnek egy új menete alakul ki, melynek tárgya a Jézust tápláló eledel. Kiindulópontul a tanítványok felszólítása szolgál, mikor Jézusnak ételt kínálnak. Jézust azonban olyan étel táplálja, melyet a tanítványok nem ismernek. Ez az „étel" az őt elküldő Isten akaratának teljesítése és az Isten által reá bízott műnek, a messiási küldetésnek, a kinyilatkoztatásnak és a megváltásnak keresztülvitele, „teljessé tétele". Ez a mondat tömören, de találóan jelöli meg Jézus egész küldetésének és művének a velejét, a döntő értelmét. Egyfelől azt mondja, hogy amit Jézus hirdet és cselekszik, önmagában semmi, Jézus nem is cselekszik, vagy tanít „önmagától" semmit: mindent küldetésben végez és tanít. Ami pedig élteti, „táplálja" őt, az éppen az, hogy küldetésben jár s hogy engedelmes egységben van avval az Atyával, aki őt küldötte, aki neki a küldetés megbízatását adta. Jézusnak ebben az Atyával való engedelmes egységében rejlik személyének a titka. Másfelől ez azonban azt is jelenti, hogy ez az egység ad értelmet igéjének és cselekedetének egyaránt. Mivel ilyen egységben van az Atyával, azért nyilatkoztatja ki igéje az Atyát, azért cselekszik általa az Atya és lesz Jézus minden cselekedete az Atya cselekedtévé. Istennek a művét, mindazt, amit megváltásunk és üdvösségünk érdekében cselekszik, Jézus „fejezi be", „teszi teljessé", juttatja el kijelölt céljához. A messiási mű beteljesedéséről szólnak a következő versek is. Az aratás gyakori kép Isten ítélete számára (v. ö. Ezs. 27, 12; Jóéi. 4, 13) s éppen ezért képe a messiási kornak is (v. ö. Mát. 9, 37—38). Jézus talán a kút mellől áttekinthető síkság mezőire utal, amikor arra hivatkozik, hogy még négy hónap van az aratásig. Mivel Palesztinában az aratás áprilisban kezdődik, azért e szerint a számítás szerint a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetés december havára esnék, Jézusnak az a jeruzsálemi, ill. júdeai működése pedig, mely a 2, 13-ban említett páskaünnep táján kezdődött, kb. 8 hónapig tartott volna. 3 0 De a síkságon elterülő vetések állása csak kép Jézus műve számára. Az aratásig még 3(1 Más értelmezés szerint a 35. vs. közmondást használ fel. E mellett az értelmezés mellett érvül hozható fel, a „nem magatok mondjátok" szavak bevezetése. Palesztinában a vetés ideje általában október-november, úgyhogy az aratásig hat hónapnyi időt kell számítani. Ez kissé nehézzé teszi az igének közmondásszerű értelmezését, bár a vetés elhúzódhatik decemberig is s ebben az esetben csak négy hónap van az aratásig. 28 29. 31. 32. 34. 35. •77
