Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

rülnek. Már ez is „feddi" a gonosz cselekedetet. De a görög szöveg nem olyan feddésről szól, amikor valaki valamilyen cselekedetet rosszall és ezért a cselekedet elkövetőjét megdorgálja. A „feddés" itt a nevelő intése, mellyel a rossz cselekedet elkövetőjét meggyőzi cselekedete gonoszságáról, őt inti és a jó útra vezetni törekszik. Jézus megtérésre hívó igéje ilyen feddés és intelem a feddés által, hogy a gonosz hagyja el az 5 útját és térjen vissza az Űrhöz (Ezs. 55, 7). Mert Krisztushoz, „a világossághoz az megy, aki igazságot cselekszik". Igazságot (latinul: veritas) az cselekszik, akiben meg lehet bízni, azaz akinek a cselekedete igaz, nem hazug és kétszínű. (A kifejezéshez v. ö. I. Móz. 24, 49; Ezs. 26, 10 LXX.). így az, ami a cselekedetből származik, amit a cselekedet eredményez, „igazság", nem ugyan abban az értelemeben, hogy megállapítjuk: a tényálladék megfelel a róla alkotott ítéletnek, hanem „igazság", mivel nem csal meg, nem téveszt meg, nem „hazudik", ellenkezőleg „érvényes" és érvényes marad. Ezért az igazság ebben az értelemben mindig Istenre utal, mert Istennek minden cselekedete „igazság és igaz ítélet" (Zsolt. 111, 7): Isten minden cselekedetében hűségesnek, megbízhatónak és így igaznak (latinul: verus), — nem hazugnak — mutatkozik. Ö az igaz, mi pedig cselekedeteinkkel hazugokká leszünk, mivel az igazság sohasem tisztára az ismerésnek és belátásnak a dolga, hanem döntést és valósulást követel (ha 2X2 = 4, akkor annak, akinek 2X2-vel tartozom, 4-et kell adnom, sem többet, sem kevesebbet!). Ilyen értelemben mi — gonoszságunk miatt — hazugok vagyunk, Isten pedig „cselekszi" az igazságot. (Nehem. 9, 33). Isten, aki igazságot cselekszik, az igazságban önmagát tárja fel, kinyilatkoztatja magát, Urunkká lesz és önmagával közösségbe von minket. Az „igazságot" az ember tehát akkor cselekszi, ha e cselekedetben Isten nyilatkozik meg Urunkként és mi Vele közösségben vagyunk. Igazsággá a cselekedetünk pedig akkor lesz, ha a világossághoz megyünk, mert Krisztus által lesz Isten ismét Urunkká és jutunk Istennel eleven közösségbe. Krisztus által lesznek nyilvánvalókká azok a cselekedetek, melyekkel igazságot cselekszünk, t. i. éppen az, hogy e cselekedeteket „Istenben", azaz vele való közösségben, neki engedelmeskedve és szolgálva vittük véghez. Ezzel záródik a Nikodémusról szóló történet. Az evangélista nem ad befejezést a beszélgetésnek, ill. nem zárja le annak keretét. De mindaz, amit az elmondottakban hallottunk, szorosan hozzátartozik a beszélgetés alapgondolatához, melyet a témaként felállított első mondat fejez ki: „Ha valaki felülről hem születik, nem láthatja meg az Isten királyságát". A beszélgetés első menetében Jézus azt mutatta meg, mi a „felülről születés" (t. i. víztől és Lélektől születés). A második menetben a Lélek ajándékának a titkára utalt s ez vezetett el ahhoz, aki a Lelket hozza, t. i. Krisztushoz, akit Isten szeretetből adott oda, hogy váltságot hozzon a világnak. Végül a harmadik menetben a beszélgetés azt tárja fel, hogy Krisztus küldetésében hogyan valósul meg az élet ajándéka, hogyan kerülünk a végső döntés elé s hogyan nyerjük el a Krisztusban felkínált ajándékot, hogyan „megyünk oda a világossághoz", úgy t. i., hogy az igazságot cselekedjük. Ebben tárul fel a „felülről születés" és az Isten királyságának a titka. De így lesz e beszélgetés egyúttal megtérésre való hívás a félúton megálló Nikodémus és vele együtt mindazok számára, akiknek „cselekedetei gonoszak". A beszélgetésnek ez a gondolatmenete egységes egész. Az evangélista úgy tárja elénk, hogy mindaz, amit a 10—21. vs.-ekben olvasunk, Jézus szava, noha Nikodémus többet nem 21. 5 A testié lett Ige 65