Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)
22. 23. 24. 25. 26. 27. Hasonló a helyzet a prófétára vonatkozó várakozásnál is. V. Móz. 18, 15 szerint Isten egykor majd prófétát támaszt. A népies messiási várakozás a Mózes által megígért prófétában is Izráel szabadítóját, tehát ugyancsak egy messiásszerű alakot várt (ezt tanúsítják Jos. Ant. XX., 5, 1 és XX., 8, 6 elbeszélései, valamint Máté 16, 14 és Ján. 6, 14 is). Keresztelő János ilyen értelemben nem tudta magát a (megígért) prófétának s ezért a küldöttség újabb sürgető kérdésére most már maga jelöli meg küldetésének értelmét, idézve Ezs. 40, 3 szavait. Ugyanezt a prófétai igét idézik a szinoptikusok is (Márk 1, 3; Mát. 3, 3; Luk. 3, 4): János eljövetele és fellépése, prófétai igehirdetése és keresztelése ezt az ígéretet teljesíti be és váltja valóra. A negyedik evangélista szerint maga a Keresztelő jelöli meg evvel az igével küldetését. János prófétai igéje, mint „kiáltónak", a király jövetelét kikiáltó hírnöknek a szava hangzik fel a „pusztában". Eredetileg ez a kiáltás a Babilon és Palesztina közt elterülő sivatagban hangzott el, a fogságból hazatérő izraelitáknak hirdetve Jahve közeledését. Most a Judaea pusztájában, a Jordán vidékén prédikáló és keresztelő János hirdeti magáról, hogy igéjével előkészíti, egyenessé teszi, „egyengeti", „az Űrnak" — s ez ebben az összefüggésben a Jahve küldöttjét, a messiási Szabadítót jelenti, — az utat. A prófétai igének önmagára alkalmazásával János a maga isteni küldetésének a végső értelmét a Krisztushoz való viszonyában ismeri fel: János Krisztusról tesz bizonyságot, ezért „jött" (1, 7—8). A jeruzsálemi küldöttség tagjai a farizeusok 1 8 közé tartoztak. 1 9 A farizeusok különös gonddal őrködtek a törvény minden egyes rendelkezésének a pontos megtartásán. Innét érthető, hogy újabb nyomatékos kérdéssel érdeklődnek Jánosnál az általa gyakorolt tisztulási szertartás értelme, oka és jogosultsága felől. Ha János magát a Krisztusnak mondaná, vagy azt vallaná, hogy Istennek messiásszerű küldöttje, mint amilyet a zsidóság Illésben vagy pedig az V. Móz. 18, 15-ben megígért prófétában várt, akkor a János keresztsége nem szorulna külön magyarázatra és igazolásra. Hiszen Ez. 36, 25 szerint Isten ígéri, hogy népére „tiszta vizet hint" s hogy ezt a prófétai igét a messiási üdvkorra vonatkoztatták, annak az írástudomány ismételten is kifejezést ad. így tehát a messiási üdvkorban a tisztulási szertartás indokolt volna. A Keresztelő felelete is erre utal. Egyfelől hivatkozik arra, hogy „vízzel keresztel" s ez azt jelenti: csak vízzel keresztel, a jérnosi keresztség nem lép fel avval az igénnyel, hogy általa a megkereszteltek elnyerik az Ez. 36, 26—27 által megígért „új szívet és új lelket", azjsten Lelkét, a Szentlelket. Másfelől azonban János a keresztséggel mégis jelzi és hirdeti a messiási üdvkor beköszöntét: „köztetek van, akit ti nem ismertek". Az Isten által küldött Szabadító ismeretlenül ott van már népe közepette. A messiási reménység is úgy gondolta, hogy a messiás eleinte ismeretlen és nincs semmi hatalma, amíg Illés el nem jön, őt fel nem keni és mindenki előtt nyilvánvalóvá nem teszi (v. ö. Justinus Mart. Diai. c. Tryph. 8, 4). Krisztus történetében ez mindegyre megismétlődik: keresik őt, aki ott van köztük, akit nem ismernek s nem is akarják őt felismerni, noha az írás „róla tesz bizonyságot" (5, 39). Ö jön a Keresztelő után s a Ke18 A farizeusokról 1. Máté ev. 3, 7-nél. t9 Nincs tehát szó arról — mint egyes magyarázók gondolták, — hogy egy második küldöttség kereste volna fel Jánost s míg az első küldöttség tagjai papok és léviták voltak, addig a másodiké farizeusok. A papok és léviták közt is voltak nem csekély számmal olyanok, akik a farizeusok irányzatához tartoztak. 40
