Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - II. Az evangélista és műve

éppen olyan hangsúly esik nemcsak a hitnek, hanem a hitetlenségnek a felelősségére is. A zsidók „nem akaranak" Jézushoz menni, hogy életet nyerjenek (5, 40). Hitetlenségük oka nem valami végső isteni rendelésben vagy velük született adottságban van, hanem emberi magatartásukban, abban, hogy egymástól fogadnak el dicsőséget s nem Isten dicsőségét keresik (5, 44; v. ö. 12, 43). Jézus kinyilatkoztatása kimondottan felelőssé teszi azokat, akik nem hisznek: ha Jézus nem jött volna és nem prédikált volna nekik, akkor nem volna bűnük, de most rajtuk a felelősség és nincs mentségük (15, 22—24; v. ö. 9, 41). Az elmondottak világossá teszik, hogy az' ember Isten ajándékát, a hitet és örök életet nem Istennek valami titokzatos örökkévaló végzéséből, predesztinálíság alapján nyeri el, hanem hogy hit és hitetlenség személyes döntésünk. A Krisztusban küldött világosság minden embert megvilágosít (1, 9), hiszen a Keresztelő is azzal tesz tanúbizonyságot a világosságról, hogy „mindenki" higgyen (1, 7). Azonban a negyedik evangélista tudja: az a döntés, mely elé Jézus bennünket állít, végső döntés még akkor is, ha Krisztus igéje által mindig új döntés elé állíttatunk, akárcsak annakidején a zsidók. A világnak ezért van mindig „kész" ideje (7, 7). Azonban „amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" (12, 36). Döntésünk és így hitünk által vagyunk „a világosság fiai", viszont Krisztus ellenes döntésünk olyan hatalommá válik felettünk, hogy nem „tudunk" többé Krisztushoz menni. Ez áll akkor, ill. annak ellenére is, hogy Krisztushoz „menni" csak akkor és csak úgy tudunk, ha az Atya „von" bennünket. Mert amint hinni csak úgy tudunk, hogy Isten Krisztusnak ad bennünket, úgy formál Isten bennünket szeretetével, munkálja bennünk az Isten-ismeret által az engedelmes szívet és elvezet az igazságra, hogy kiszabadulva a világ és a bűn hatalmából, Krisztusban, azaz a vele való közösségben elnyerjük az örök életet. A bűnös világ és az ítélet. A „világ" a negyedik evangélista szóhasználata szerint az Istentől elszakadt, a halál és a Sátán hatalmában sínylődő bűnös világ. A világ nem ismeri Istent, sem a Logost, ezért „sötétség", még akkor is, ha benne fénylik a világosság (1, 10 és 1, 5; 17, 25). Ennek a világnak a fejedelme (12, 31; 14, 30; 16, 11) a Sátán, aki „nem áll az igazságban, mert igazság nincs benne" (8, 44). A „világ" ebben az értelemben nem a teremtett mindenség, hanem az emberek világa. Az embert pedig világgá az a döntés teszi, mellyel elszakad Istentől, szembefordul vele és ellenszegül annak, akit az Atya küldött, Krisztusnak és az ő igéjének. Mégis ezt a világot szerette Isten és ennek a világnak a megmentésére, megtartására jött el Jézus, nem pedig azért, hogy ítéletet tartson fölötte és végkép eltaszítsa Istentől (3, 16—17). A világ megmentése és megtartása éppen az,

? hogy Krisztus új döntés elé állítja, megszünteti Istentől elszakadottságat, elveszi bűnét (1, 29), kiragadja Isten-ellenességéből és a szeretet által új engedelmességre indítja. Ennek az új döntésnek az elutasítása az ítélet. Tehát, hogy a világ jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedetei gonoszak (3, 19), s hogy így a Krisztusellenes döntés véglegessé, visszavonhatatlanná lett, — ez az ítélet (3, 19). Mivel pedig a hitetlen ember Isten-ellenes döntése miatt min•361