Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)
A 18. vs. súlyos szövegkritikai problémát ad fel a magyarázóknak. A görög kéziratok többségében ugyan az a szöveg található, melyet mi is követtünk fordításunkban. Azonban a IV. századba visszanyúló híres kéziratok, a Cod. Sinaiticus, Vaticanus és Ephraemi Syri rescriptus, továbbá a görög egyházi atyák a 2. és 3. században (Irenaeus, AlexKelemen, Origenes) az „Egyszülött Fiú" szavak helyett az „Egyszülött Isten'' szöveget tanúsítják. Csak a negyedik századtól fogva terjed el és jut szélesebb körben uralomra a ma megszokott, a modern fordítások alapjául is szolgáló szöveg. Kétségtelen tehát, hogy azoknak a tanúknak, akik az „Egyszülött Isten' szavakat tanúsítják, előnyük van és fokozottan számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a legrégibb görög szöveg e helyen az „Egyszülött Isten"-ről beszélt. Az újabb írásmagyarázók közül is többen előnyben részesítik e szövegformát s a mondatot úgy értelmezik, hogy „az Egyszülött, aki lényege (vagy rangja, méltósága) szerint Isten s aki az Atya ölén van, hozta a kinyilatkoztatást". Ez a szöveg tehát annyiban tér el a szokott szövegtől, hogy újból hangsúlyozza az Egyszülött isteni méltóságát. Mivel a prológusban a Logos isteni méltóságát kimondottan kifejezte már az 1. vs- és a testet öltött Ige isteni méltóságát is tanúsította a 14. vs, azért a 18. vs.-nek ez a szövege lényegileg nem mond újat, hanem az isteni méltóságot csak az Egyszülött névhez kapcsolja. Ezt áz isteni méltóságot tanúsítja azonban az a megállapítás is, hogy az Egyszülött „az Atya ölén van". Ez a kifejezés ugyanis az Atyának és a Fiúnak az egységét teljesen időfölöttinek minősíti és függetleníti az Egyszülött létformájától. Ha erre gondolunk, akkor az „Egyszülött Isten, aki az Atya ölén van" fordulat erősen tautologikusnak hangzik. Ehhez járul, hogy a kifejezés az evangélista szóhasználatában mégis csak szokatlan-, így azután valószínűséget nyer Burney feltevése, hogy fordítási hibával van dolgunk, mely az eredeti arám szöveg hibás olvasásán alapszik. A fordító t. i. talán a „jechid eláhá" (azaz „Isten Egyszülöttje") szavakat „jáchid eláhá"-nak (azaz „az Egyszülött, Isten") olvasta. Ez a hibás olvasás pedig lehetséges volt, mivel az eredeti szöveg a magánhangzókat nem jelzi. A szöveg e szerint tehát így hangzott volna: „az Isten Egyszülöttje, aki az Atya ölén van". 1 6 KERESZTELŐ JÁNOS, KRISZTUS TANUJA 1, 19—51. A prológus már utalt Keresztelő Jánosra azzal, hogy „bizonyságtétel végett jött", noha „ő maga nem volt a világosság" (1, 7—8). Jánosnak ezt a bizonyságtételét tárja most elénk az evangélista. Mint a prológusban, a Kereszelő prófétai küldetéséből és igéjéből itt sem emel ki mást áz evangélista, mint csak azt, hogy Krisztus tanúja. így ez a szakasz tulajdonképpeni értelme szerint Krisztusról szól, noha Jézus személye — különösen a szakasz első felében (1, 19—34) — csak közvetve, a Keresztelő bizonyságtételén keresztül lép elénk. így a Keresztelő bizonyságtétele elválaszthatatlanul összefügg Krisztus történetével. 1, 19—51 szemmel láthatóan két szakaszra különül: 1, 19—34 elbeszélésében Keresztelő János a cselekvő személy. Ö tesz bizonyságot egyfelől tagadólag: „Én nem vagyok a Krisztus", másfelől reámutatva Krisztusra: ,,Ime, az Isten báránya". A második szakasz szerint (1, 35—51) a Keresztelő bizonyságtétele Krisztushoz vezet. A Keresztelő bizonyságtételének belső igazsága azáltal jelentkezik, hogy az első tanítványokat Jézushoz vezeti. ,,Én nem vagyok Krisztus" (1, 20) és „Te vagy az Isten Fia" (1, 49) — a két szakasznak ezt a belső egységét mutatják. L. Burney, id. h. 39. k. lp. 37
