Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)

1, 19—28: Keresztelő János első tanúbizonyságtétele. 19. '20. 21. 22.: 23. 24. 25. 26. 27. 28. 19. Ez János tanúbizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldöttek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És vallást tett és nem tagadott. És vallást tett: Én nem vagyok a Krisztus. És kérdezték őt: Micsoda vagy tehát? Illés vagy? És mondotta: Nem vagyok. Vájjon ama próféta vagy-e? Felelte: Nem! így szóltak azért hozzá: Kicsoda vagy? Hogy választ adhassunk azoknak, akik küldtek minket: mit mondasz magad felől? Ö azt mondta: Kiáltónak szava vagyok a pusztában! Készítsetek egyenes utat az Urnák! — amint megmondotta Ezsajás próféta. A követek pedig a farizeusok közül valók voltak. Ezek megkérdezték őt és mondották: Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Krisztus, sem Illés, sem ama próféta? Felelt nekik János mondván: Én vízzel keresztelek, de közöttetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, s én nem vagyok méltó, hogy megoldjam a saruja szíját. Ezek történtek Betániában, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 21. vs- v. ö. Mai- 3, 1; V. Móz. 18, 15—23. vs. v. ö: Ezs. 40, 3. Majdnem úgy, mintha a következő szakasznak a címét közölné, jelenti be az evangélista, hogy „János tanúbizonysága" következik. Ezt a tanúbizonyságot a Keresztelő akkor tette, amikor „a zsidók" papokat és lévitákat küldöttek ki hozzá Jeruzsálemből, hogy kérdést intézzenek hozzá. ' A Judaioi nem a nép általában, nem is Jeruzsálem lakosai. Azok, akik követeket küldhetnek ki, nyilván a nép vezetői. Itt talán egyenesen a legfelsőbb hatóságot, a szinedriumot jelöli meg az evangélista ezen a számunkra szokatlan módon. Ez már maga is figyelmeztet arra, hogy a Judaios megjelölés — a kifejezéssel az evangéliumban sokszor találkozunk — a népi hovatartozandóságnál jóval többet, t. i. az evangélista szóhasználata szerint a vallásos magatartásnak azt a sajátos formáját írja körül, mely a néphez tartozó egyént sajátos értelemben Judaios-szá teszi. Ehhez a vallásos magatartáshoz nemcsak az tartozik hozzá, hogy mint népének a tagja megtartja vallásának szokásait és szertartásait (ezért beszél az evangélista a zsidók ünnepeiről, szokásairól stb. pl. 2, 6; 5, 1; 6, 4; 7, 2; 11, 55 stb.), ragaszkodik a törvényhez, (15, 25; 19, 7), hanem — és ez áll az evangélista szerint az első helyen, — hogy szembehelyezkedik Jézussal a Krisztussal. így válik az evangéliumban a Judaios, ill. a judaizmus minden, a törvényhez ragaszkodó vallásossága ellenére vagy inkább éppen e miatt a vallásossága miatt a Krisztus-ellenes és Krisztust tagadó világ megjelenítőjévé. Hasonló szóhasználat az Újszövetségben egyebütt is jelentkezik (v. ö. Máté 28, 15; Róm. 2, 17), de következetesen azt János alkalmazta. A nép vezetői papokat és lévitákat küldenek Jánoshoz. A papok (a hagyomány szerint Áron nemzetsége) látták el a jeruzsálemi templomban az istentiszteleti, „papi" szolgálatot, vagyis ők mutatták be az áldozatokat, végezték el a tisztulási és engesztelési szertartásokat, gondozták