Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

18. ki az utat, melyen Izráel közeledhetett Istenéhez. Az Istenhez való viszonyt azonban ily módon a törvény követelése, a parancsolat szabályozta. A parancsolatnak viszont nyomában járt annak megszegése, az ítélet és halál. ,,Az a parancsolat, melynek életet kellett volna munkálnia, nekem halálomra lett" — (Róm. 7, 10). Istennek a kegyelme és a kinyilatkoztatás igazsága csak Jézus Krisztus által lépett be a világba. Az evangélista itt nevezi először nevén Jézus Krisztust, amikor szembeállítja őt Mózessel, az Ószövetség törvényadójával és közvetítőjével s amikor az általa hozott ajándéknak a teljes gazdagságai jelöli meg evvel a két fogalommal: „kegyelem és igazság". Jézusban hajol le Isten bűnbocsátó kegyelemmel az emberhez és emeli fel őt új közösségben magához. Jézus által valósul meg a kinyilatkoztatás igazsága és e kinyilatkoztatás fényében oszlik el minden hazugság, álnokság és hamisság akadálya Istenhez való viszonyunkból. Az újszövetségi kinyilatkoztatás pedig azért az igazság, mivel az a Jézus Krisztus hozza, aki „az Egyszülött Fiú" és „az Atya ölén van". Az embernek ősi, a szívéből kiirthatatlan vágya, hogy Isten kinyilatkoztassa magát neki, ő pedig megismerje, sőt meglássa Istent. De Isten láthatatlan (Kol. 1, 15; I. Tim. 1, 17) és „megközelíthetetlen világosságban lakozik" (I. Tim. 6, 16). Mózesnek sem mutatta meg magát, úgyhogy ő is csak hátulról szemlélhette Isten dicsőségét (II. Móz. 33, 23). Ezért veti fel a kegyes zsidó a kérdést: „Kicsoda látta volna az Urat és ki tudná őt leírni?" (Jéz. Sir. 43, 35). Mintha érre a kérdésre akarna az evangélista válaszolni: Istent soha, senki sem látta, de az Egyszülött Fiú, aki az Atya ölén van, ő nyilatkoztatta ki. Az Egyszülött Fiú ,,az Atya ölén van", vagyis az Atyával teljes és tökéletes közösségben, egységben él, olyan belső, minden egymás közti titkot kizáró egységben, amilyen csak az Atya ölén megpihenő Fiú viszonya lehet az Istennel. Ezt a viszonyt nem lehet sem fogalmakba foglalni, sem pedig az evangélista által használt képet egy másik képpel világosabbá tenni. Meg kell elégedni avval, hogy az Atya és a Fiú egymással való közössége és egysége teljes, tökéletes és éppen ezért páratlan. Mivel a Fiú az Atyával ilyen tökéletes és páratlan egységben van, azért hozhatja a kinyilatkoztatást és pedig azt a tökéletes, egyetlen igaz kinyilatkoztatást, mely feleslegessé teszi az Isten látását és beteljesíti minden Istent kereső vágyódásunkat. János evangéliuma elejétől végig éppen erről tesz bizonyságot. „Én és az Atya egy vagyunk!" — hangzik felénk (10, 30). És: „Aki engem lát, látja azt, aki engem elküldött" (12, 45). Fülöpnek a kérdésére pedig: „Uram, mutasd meg nékünk az Atyát!", Jézus így felel: „Aki engem látott, látta az Atyát" (14, 9). Krisztus kinyilatkoztatása éppen az, hogy „megmutatja az Atyát". Megmutatja, azonban nem úgy, hogy Istenre vonatkozólag új titokzatos ismereteket tanít és hogy új tant, új metafizikai elgondolásokat vagy dogmákat közöl, hanem úgy, hogy Isten cselekedetét viszi véghez közöttünk. A prófétai ígéret mindig új formában vetítette a reménykedő nép elé: „íme, Istenetek! Íme, az Űr Isten jön hatalommal!" (Ézs. 40, 9—10) Krisztusban ez lett valósággá és éppen ez a kinyilatkoztatás. Kinyilatkoztatta az Atyát azzal, hogy eljött és szabadulást, megmentést, üdvösséget hozott a bűn rabságában sínylődő népnek. 36