Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
ezért az evangélista célja művével nem az, hogy saját elgondolásának a „vallásfilozófiáját" öltöztesse bele a történet köntösébe és így mintegy titkos eszközökkel csempéssze be az egyházba, hanem az, hogy a Krisztus-valóságról, tehát mindarról, amit Isten Krisztusban ajándékoz a világnak, tanúbizonyságot tegyen és ily módon olvasóiban hitet ébresszen, ill. bennük a hitét erősítse és építse (v. ö. Ján. 20, 31). Ezzel már fel is vetődik számunkra az a kérdés, hogy kiknek ír az evangélista; kikhez szól tanúbizonyságtétele? Kihez szól a tanúbizonyságtétel? Az evangélista tanúbizonyságtétele hitet követel, mert aki azt visszautasítja, magát az Istent teszi hazuggá, ill. úgy tesz, mintha Isten hazug volna (v. ö. I. Ján. 5, 10). Ez a hitet követelő s egyúttal hitet munkáló tanúbizonyságtétel a negyedik evangélium alapsajátossága. Az evangélista azokat, akiknek ezt a tanúbizonyságtételt szánta, többször meg is szólítja (19, 35; 20, 31: „ti"; v. ö. 5, 34). Lehet, hogy ez a megszólítás egy viszonylag zárt olvasókörhöz fordul, akár a gyülekezeten belül, akár azon kívül kell is azt keresni. Azok a kísérletek azonban, melyek ennek az olvasókörnek a pontosabb körülhatárolását és megállapítását célozták, nem mondhatók sikereseknek. Általában azt szokták gondolni, hogy a negyedik evangélium pogány-keresztyén talajon pogány származású, „hellenisztikus" keresztyénekhez vagy legalább is pogány származású olvasókhoz szól. Régebben, különösen a múlt században igen sok magyarázó főként a prológus logos-képzetének az értelmezése révén úgy vélte, hogy az evangélista görög filozófiai vagy legalább a hellenisztikus-zsidó filozófusnak, Philonak a hatása alatt írta meg ezt a „filozofikus" evangéliumot, Ilyen feltevések alapján az evangélista által feltételezett olvasóközönséget természetszerűleg elsősorban görög területen kellene keresni. Azonban az ma már világosan megállapítható, hogy az evangélista a logos-fogalmat nem kölcsönözte Philotól, ill. annak az alkalmazása még nem mutat közvetlenül görög filozófiai hatásokra. Ezért részben ennek a fogalomnak, részben pedig az evangélista gondolkodásának, főként Krisztus-képének („krisztológiájának") a gyökerét újabban több magyarázó hellenisztikus pogány vallásos („szinkretisztikus") áramlatokban, elsősorban a gnosisban keresi. Az utóbbi évtizedek folyamán a kutatók figyelme a gnosisnak egyébként viszonylag kevéssé ismert keleti irányzataira terelődött. 17 7 Egyidőben úgy vélték, hogy a mandeusok elfeledett gnosztikus szektájában fedezték fel azt a gnosztikus irányzatot, amely, ill. amellyel rokon irányzat döntő befolyással volt az evangélista fogalom-kincsének a kialakítására. 17 8 Azóta azonban ki1« A gnosztikus irányzatok hazája főként Egyiptom volt: itt alakultak ki a nagy gnosztikus rendszerek és itt működtek az űkori keresztyénség történetéből is ismert híres gnosztikus tanítók. Ezekhez a rendszerekhez azonban a negyedik evangéliumnak nincs semmi köze, s ez a gnosis a szerzőt már csak azért sem befolyásolhatta, mivel igazában csak az evangélium keletkezése után, a 2. században virágzott ki. 178 Különösen Β u 1 t m a η η képviseli azt az álláspontot, hogy az evangélium fogalomkincsét a mandeizmus, ill. az a kereszténységelőtti gnosis érteti csak meg, amelynek egyik ága vagy lecsapódása lett a mandeizmus. Bultmann híres, 1925-ben írt tanulmányában („Die Bedeutung der neuerschlossenen mandaeischen und manichaeischen Quellen für das Verständnis des Johannes-Evangeliums", Zeitschr. f. d. ntl. Wiss., 24. kötet 100 k. lpk., V. ö. a „Der religionsgeschichtliche Hintergrund des Prologs zum Johannesevangelium" c. tanulmányt is az „Eucharisterion" c. kötetben, 1923, II. 1. k. lpk.) próbálta először igazolni azt a tételt, hogy a negyedik evangélium Krisztus-képét a gnosztikus mítosz befolyásolta; ugyanezt a felfogást képviseli Bultmann kissé változott formában az evangéliumhoz írt kommentárjában is.
