Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
(3, 16). Hasonló a helyzet a Keresztelő utolsó tanúságtételében (3, 22—36), amelyben az utolsó versek sokkal inkább illenek az evangélista ajakára, mint a Keresztelőére, vagy az 5. fejezet krisztológiai beszédében, melynek semmi lezárása sincs; stb. * A másik megemlítendő mozzanat, hogy az evangélista a gondolatmenet továbbvitelét sokszor Jézus hallgatóinak a félreértésére vagy egyenesen meg nem értésére építi fel; így a templomtisztítás történetétében (2, 20), a Nikodémussal folytatott beszélgetésben (3, 3 kk.), a samáriai asszony történetében (4, 7 kk.), a nagy kenyércsoda (6, 7. 32 kk.) és Lázár feltámasztásának (11, 12. 24) elbeszélésében, Jézus búcsúbeszédeiben (14, 7 kk., 22 kk.; 16, 17—18). A tanítványok és hallgatók félreértése csak eszköz az evangélista számára, hogy Jézus jobban fejthesse ki azt, amit mondani akar. Azonban ezek inkább csak külső eszközök s nem vezetnek el az evangélista gondolkodásmódjának 1™ a tulajdonképpeni titkához. Ezt csak akkor ismerjük meg, ha gondolunk arra, hogy az evangélista célja, hogy olvasóiban hitet ébresszen (v. ö. 20, 31). Mivel a hit ébresztése az evangélista célja, azért gondolkodásának a tengelyét nem a logikai levezetés és bizonyítás adja, hanem a felismert igazságnak minél sokszínűbb és gazdagabb megmutatása. Ezért fejtegetéseit nem annyira az értelemhez intézett érvelés jellemzi, — noha ilyen is van írásaiban, — mint inkább a megismert és írásában tanúsított Krisztusvalóságnak a meditáció, az elmélyedés útján való feltárása és az olvasónak a szeme elé állítása. „A meditáció célja az, hogy valamely igazságot az elmélyedés által egészen elevenné tegyen bennünk." 17 3 így ilyen elmélyedő gondolkodással írja meg az evangélista tanúságtételét Krisztusról: szemei előtt ott állt Krisztus alakja, akinek „látta a dicsőségét" s evangéliumával mintegy ennek a Krisztus-arcnak a vonásait igyekezik az elmélyedő szeretet kontemplációjával minél hűségesebben, minél világosabban, minél tisztábban és minél ragyogóbb színekkel megrajzolni. De minden egyes vonás mögött ugyanaz a Krisztusarc rejtőzik és tűnik fel, „az Atya egyszülöttjének dicsősége telve kegyelemmel és igazsággal" (1, 14), vagy hogy egy másik, az evangéliumra nem kevésbbé jellegzetes kifejezéssel jelöljük meg: annak a Fiúnak a titka, akinek minden igénye benne rejtőzik az „Én vagyok" titokzatos szavában (v. ö. 8, 24). Ebből az egy alapvonásból értődnek meg és színeződnek a negyedik evangélium Krisztus-képének az összes vonásai, azok mintegy organikus módon nőnek ki az egy központi témából, mind arra az egy témára vonatkoznak, s ebben a központi vonatkoztatottságban elevenednek meg. Az evangélistának ebből a meditativ jellegű gondolkodásából érthető meg egyfelől, hogy gondolkodásában állandóan ismétli önmagát, másfelől pedig, hogy fogalmai mindegyre párhuzamba kerülnek egymással, sőt fedik egymást. Az evangéliumnak nincs a történeti fejlődés szerint felépített cselekménye: a prológusban benne van már a teljes Krisztus-kép s amit a következő elbeszélés elmond, az mind csak kifejtése, sőt ismétlése annak, amit a prológusban olvastunk. A Keresztelő tanúbizonyságtétele Jézusról (v. ö. kül. 1, 29) már Jézus megváltói művének a summáját A ..jánosi gondolkodás" sajátos jellegét különösen jól világítja meg L ο e w en i c h : Johanneisches Denken c. tanulmánya (Theol. Blätter, 1936, 260 k., kül. 263 k lpk). i"3 L ο e w e η i c h id. h. 264. lap. N •335
