Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

indulatát: természetes, vagyis a teremtésben nyert létünknek ez az alapja. A Teremtőtől ezek az adottságaink magas méltóságot nyertek, amikor Isten képessé tett bennünket arra, hogy a tőle nyert életet nemzedékről nemzedékre továbbplántáljuk. De az istenfiúságot nem e természetes adottságaink alapján nyerjük el. Isten fiai azok, akik „Istentől születtek". Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy Isten fiaivá úgy leszünk, hogy Istentől születünk: Isten maga „nemzi", „szüli" fiait és ad nekik életet. De Istentől születni ennél még többet is, jelent. Szülő a gyermekére átszármaztatja a saját természetét, mert amint Ján. 3, 6 hangsúlyozza: „ami testtől született, test az". így, aki Istentől született, örökli, örökségül nyeri Isten lényének titokzatos lényegét, az Isten Lelkét. Istentől születni tehát annyi, mint a Lélektől születni. Ez a születés a keresztségben megy végbe (v. ö. 3, 5 kk.). Isten fiai tehát azok, akik hisznek Krisztus nevében és akiket, mint Istentől születetteket, Isten Lelke hajt és vezet (v. ö. Róm 8, 14). Amikor a föntebbiekben a „test" szót használtuk, ill. vele fordítottuk az evangélium eredeti szövegében található görög aoíqE szót, akkor a magyar nyelvbe mélyen begyökerezett szóhasználatot követtük. Tudnunk kell, hogy a görög öd^E magyarul pontosan annyit jelent, mint „hús". Azonban, amikor a görög biblia az embert „hús"-nak mondja, akkor nem azt az érzékelésünk számára leginkább szembetűnő anyagot nevezi meg — noha ez a szó ezt is megjelölheti, — amelyből a test " felépül, hanem —• az ószövetségi szóhasználatnak megfelelően — az egész embert, és pedig az esendő, gyarló, a bűn kísértéseinek kitett, sőt a bűn hálójába belekeveredett embert jelöli meg. Ha az evangélista emberlétünknek a valóságát, mintegy a tartalmát „hús"-nak mondja, akkor evvel kifejezést ad annak is, hogy mint természetes emberek ebből a természetes adottságunkból, gyarló és esendő lényünkből élünk s hogy nem vezet bennünket a Lélek. „Hús" az az ember, aki Isten és az ő Lelkének vezetése nélkül él. — A görög szövegnek ezt az értelmét nem érzékelteti sem a magyar „hús" sem pedig a „test" szó. Az utóbbinál még annak a félreértésnek a veszélye is fenyeget, hogy a „test" szón lényünk egyik, t- i. anyagi részét értjük, ellentétben a lélekkel, ill. szellemmel, mint lényünk magasabbrendű, nemesebb részével. Ez a magyar gondolkodásunkba mélyen beleivódott, a valóságban a platonista filozófiai gondolkodás emlőin csüngő szóhasználat végzetesen meghamisítja a bibliai gondolkodást és ezért figyelnünk kell a bibliai szavak eredeti értelméreSzövegfordításunk és az ahhoz kapcsolódó értelmezés a megszokott és a kéziratok túlnyomó többségétől tanúsított szövegen alapszik. Van azonban a 13- vs.-nek egy másik, ősrégi, legalább a 2. századba visszanyúló szövegváltozata is: „[Aki] nem vérből, nem testi indulatból, nem is férfiúi indulatból, hanem Istentől született". Ez az ólatin és ószír fordítások, valamint több egyházi atya (főként Tertullianus) által tanúsított szövegváltozat a régi görög szövegtanukból hiányzik. Ennek ellenére nagyon súlyos érveket lehet felhozni mellette és nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy benne az eredeti szöveg rejtőzik. E szerint a szövegváltozat szerint a 13. vs. vagy a 12. vs.-hez kapcsolódik („az ő nevében, aki •..") vagy pedig egészen új mondatot kezd, melyhez azután a 14 vs. csatlakozik folytatásként („Nem vérből... hanem Istenből született. És az Ige testté lett.. •"). Bármelyik módozatot vesszük is azonban, e szerint a szövegváltozat szerint a mondat a Lógósról tett nyilatkozatként értendő. Értelme t. i. az, hogy a Logos nem a nemzedékek természetes sorrendjében, a természetes nemzési rend szerint, hanem Istentői született. Ez a megállapítás nyilván utalás Krisztus születésének titkára, a Szűz Máriától való születésre. így értelmezték ezt a szöveget az ókori 30