Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Az Ige testté lett (1,1-18)
10. 11. világosság". De a kifejezés még ennél is többet mond. Az ,igazi"-nak megfelelő görög szó (áXridivós) János evangéliumának egyik sokat használt és kedves kifejezése. A magyar „igazi" csak tökéletlenül adja vissza jelentését. Megjelöli elsősorban azt, ami „igazi", „valódi" s mint ilyen, megfelel a fogalmában kifejezett dolognak, ill. valóságnak, sőt azt tökéletesen megvalósítja. A görög Ószövetség, a Septuaginta pedig a szónak a görög jelentéstartalmát átformálta, ill. gazdagította oly módon, hogy vele azt, ami „igaz" és „helyes" mint olyat jelöli meg, ami „biztos" és „megbízható" (pl. Ján. 4, 37 „igaz", „helyes", a „tényállásnak megfelelő", — ez általános görög szóhasználat; viszont Jel. 15, 3; 16, 7: „Isten megbízható és igazságosak ítéletei", — ez az Ószövetség által meghatározott szóhasználat). János evangéliumában a kifejezés még külön színt nyer, amikor (mint pl. itt is) szembe helyezi a világosságot minden földi, emberi valósággal. Ezért az „igazi világosság" az isteni világosság, vagy pontosabban: az Igének életet adó világossága (v. ö. 4. vs. és 8, 12:. „életnek világossága"). Evvel " 'g a 7', isteni ajándékul életet, adó világossággal „világít meg" az Ige „minden, a világra születő embert". Az ember, úgy „jön el erre a világra", mint annak egyik tagja s maga is egyik része a-világnak, a világon sötétségbe kerül és világosságot, t. i. őt Isten világosságába, az ő kinyilatkoztatásának a közösségébe beleállító világosságot nem nyer. Csak az Ige világosít meg a maga isteni fényével minden embert: az Ige világossága nem egyes kiválasztott népeknek a sajátja. Ahogyan minden ember az Igének köszöni létét, úgy az Ige meg is világosít minden embert. Ennek az Igének köszönhet mindent a világ: az egész teremtett világ éppen úgy, mint az embervilág. Az Ige itt volt a világban, azaz a teremtett világban, mely általa jött létre, mert hiszen — mint már a 3. vs. is mondotta — Isten teremtése az Ige által, annak közvetítésével ment végbe. S mégis: a világ, azaz az embervilág nem ismerte őt meg. A „világ" szót az evangélista kettős értelemben használja: egyfelől megjelöli vele a teremtett világot, másfelől pedig az embervilágot. Nemcsak fájdalmasan tragikus vonás az embervilág életében, hogy nem ismerte fel s így nem is ismerte meg, nem is hallgatott rá (v. ö. Ezs 53, 1), sőt egyértelműen elutasította az Isten könyörületes közeledését hozzá, az Igét. Ez sokkal több, mint „végzetes tévedés", vagy „tragikus fordulat", ez bűn. Bűn azért, mert a meg-nem-ismerés gyökere abban rejlik, hogy a világ a saját útján jár, önmagának él. De bűn azért is, mert a nemismerés abban teljesedik ki, hogy a világ elszakad Istentől, szembe lordul vele és önmagát állítja Isten helyébe. Az evangélista többnyire ezt az Isten nélkül élő, sőt vele szembefordult, ellene lázadó embert, ill. embervilágot jelöli meg a „világ" szóval: így kerül túlsúlyba a képzet jelentéstartalmában a bűnös világ képzete és válik a „világ" szó értelmévé az, hogy „bűnös, Istentől elfordult, gonosz embervilág". A bűnös világ elzárkózását az Ige elől, szembefordulását Isten Küldöttével csak még súlyosabbá teszi, hogy az Ige a „tulajdonába jött". A görög kifejezés megjelölheti azt, ami valakinek a tulajdona, sajátja, de lehet az a szűkebb értelme is: „otthon", „haza", „szülőföld". Akármelyik értelmet vesszük is azonban (a görögül beszélők mindkét értelmet egyszerre hallják a szóban!), mindenképen arra kell gondolnunk, hogy Jézus „otthona", „szülőföldje" Izráel, Isten választott népe volt, az a nép, melyet minden más nép közt sajátos és különleges értelemben tett a „sajátjává", „tulajdonává". Amikor az Ige a világban volt, Izráelbe, a „sajátjába" jött. Az evangélista evvel a megállapítással nem akar össze28
