Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
Mert ez az igény isteni ajándék, kegyelem és élet, megmentés azok számára, akik Krisztus hívását hallják és meghallják, azok számára, akik „az igazságból valók" vagy más kifejezéssel: „akik Istentől valók" (8, 47; I. Ján. 3, 10; 4, 4 stb.). Viszont ez az igény ítélet és kárhoztatás a világ számára, amely nem hisz Krisztusban (v. ö. 9, 39; 3, 19). Mert Krisztus maga „az igazság" (14,6) és minden bizonyságtétele úgy nyilatkoztatja ki Istent, úgy szólaltatja meg az „igazságot" (veritas), hogy benne nemcsak Istennek az igénye, hanem királyi hatalma és uralma is valósul az övéi fölött. Éppen ezért lesz ítéletté a kinyilatkoztatás azok fölött, akik ez alól az igény alól kivonják magukat, akik „nem hallják az ő szavát". Pilátus Jézus szavára avval a sokat idézett szkeptikus mondattal felel: „Micsoda az igazság?!" Visszhangzik ebben a felkiáltásban az igazság keresésében megfáradott és a keresés eredménytelensége miatt megüresedett antik világnak a lemondó és blazírt szkepticizmusa. Ha a világ valóságának a megismerése tekintetében sem tud az emberi szellem egységes és végleges döntésre jutni, ha szemben állanak egymással és döntés nélkül vitatkoznak a legellentétesebb irányzatok, akkor mennyivel inkább van ok szkepticizmusra, ha Isten ismeretéről van szó. Ez a szkeptikus agnoszticizmus lett az ókorban is a melegágya annak a magatartásnak, mely vagy a művészetekben vagy a hatalomban vagy az életművészetben (sokszor tisztára az élvezetekben) kereste a kielégülést. De a szkeptikus agnoszticizmusnak a Pilátus-kérdése nemcsak az evangélista korának egyik jellemző irányvonalát szólaltatja meg, hanem felújul és megismétlődik mindig, amikor az emberi gondolkodás az értelmes belátást teszi a dolgok végső mértékévé. S ehhez még hozzá kell tennünk azt is: Pilátus kérdése nemcsak egy olyan magatartásnak a megszólaltatása, mely jellegzetes az evangélista korában, hanem egyúttal kifejezése annak is, hogy Pilátus a maga személye szerint a hatóság: az impérium Romanum elzárkózik az elől az igazság elől, melyről Jézus tesz tanúbizonyságot. Jézus Pilátus előtt történt kihallgatásának a harmadik szakasza a ,,Barabbás-jelenet"-et állítja elénk. Pilátus „nem talál Jézusban semmi vétket": a római hatóság szempontjából lehet vallásos rajongó,, de nem tartozik a politikai szempontból veszedelmes messiási láza^ dók közé. Ezért Pilátus kísérletet tesz arra, hogy Jézust szabadon bocsássa vagy helyesebben felajánlja ellenfeleinek Jézus szabadon bocsátását abban a feltevésben, hogy a zsidó nép nem hagyja a rómaiak kezén „a zsidók királyát", mégha a szinedrium ellene foglalt is állást. Azonban Pilátus agnoszticizmusa, mely hűvös tartózkodással hárítja el Jézus igényét és a semlegességbe bujtatja az elutasítást, hiába mondja Jézust ártatlannak és próbálja őt „megmenteni". A nép Barabbást választja Jézussal szemben. Ez a választás ismét mélyen belevilágít Jézus ellenfeleinek hitetlenségébe és szimbolikus jelentőségűvé lesz. A negyedik evangélista szerint Barabbás „rabló" volt. A görög kifejezés, („lésztész"), mely ismert idegen szóként átment a rabbinizmus nyelvébe, Palesztinában valószínűleg állandó megjelölése volt a zelótáknak, 12 2 tehát azoknak, akik mint politikai aktivisták nem ismerték 122 Ezt kül. Josephus szóhasználata tekzi valószínűvé. „Rablók"-nak ilyen értelemben először nyilván a római hatóság nevezte a zelótákat, de lehet, hogy ezt a nevet azután a zsidók maguk is elfogadták és alkalmazták. V. ö. Rengstorf cikkét, Kittel THW, IV, 262 k. lpk. 38/a 38/b 39. 40. •245
