Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
Atyával együtt „akarja", hogy „ahol ő van, ott legyenek tanítványai is vele, hogy lássák az ő dicsőségét". Jézusnak ismételt Ígérete, hogy ahol ő van, ott lesznek a tanítványai is (v. ö. 12, 26; 14, 3). Ez az ígéret magában foglalta a tanítvány sorsközösségét a Mesterrel. Most ez az ígéret Krisztusnak azt az örökkévaló akaratát fejezi ki, hogy a tanítvány legyen ott Urának a dicsőségében, részesedjék benne, „lássa" azt a dicsőséget, melyet neki adott, mert szerette őt öröktől fogva, még mielőtt a világ alapjait formálta, vagy más szóval: még mielőtt a világot teremtette volna. Krisztus az Atyához megy, a tanítvány pedig a világban van, szenvedi mindazt az üldöztetést és gyűlölséget, mellyel a világ állandóan kísérti és hitében megingatni, Krisztusától, Urától elidegeníteni igyekszik. De Krisztus azt akarja s ezt az isteni akaratát meg is valósítja. hogy Isten megőrizze a tanítványt e világ gonoszságától (15. vers!) és hogy a tanítvány — hite által — már most ott legyen Uránál és részesedjék Ura dicsőségében, részese legyen annak a szeretetnek, melyet Isten kiárasztott Fiára. Űj megszólítással Jézus Istent „igazságos Atyá"-nak mondja. Az ószövetségi kegyesek sokszor magasztalják Isten igazságos voltát (v. ö. Zsolt. 119,137; 141,5; 145,17; V. Móz. 32,4) s ugyanez a magasztalás csendül fel az Újszövetségben is (Jel. 16,5; I. Ján. 1,9; Róm. 3,26). „Egyedül az Isten igaz és igazságos ura az embereknek" — mondja Josephus szerint Eleázár, a zsidók egyik utolsó mentsvárának, Maszadának a védője a palesztinai háborúban (Kr. u. 66—70). 10 3 Ehhez az igaz és igazságos, igazságosságában is kegyelmes Istenhez folyamodik Jézus tanítványaiért, akik „megismerték hogy Isten küldte Jézust". A világ nem ismerte ezt fel, egyedül a tanítványok fogadták hittel a Krisztusban adott kinyilatkoztatást, mellyel „megismertette velük nevét". Ez a kinyilatkoztatás nem szűnik meg avval, hogy Jézus az Atyához megy folytatódik az igében a Lélek által, hogy „az a szeretet, mellyel Isten szerette Krisztust, legyen a tanítványokban is", vagyis Istennek a Krisztusban ajándékozott szeretete töltse el a tanítványokat és a szeretet által legyen Krisztus a tanítványokban. Istennek a szeretete Krisztus iránt azt jelenti, hogy az Atya mindent átad a Fiú kezébe (v. ö. 3, 35 magyarázatát!). Krisztus az Atyának ezen hozzá való szeretete által van egységben az Istennel, egy vele. Ha tehát ez a szeretet tölti el a tanítványt, úgy ez azt jelenti, hogy a tanítvány is részese Isten újjáteremtő kegyelmének, mellyel Krisztuson keresztül új, neki engedelmes emberiséget formál. Akit ez a szeretet tölt el, abban Krisztus él. Krisztus élete pedig úgy újítja meg az embert, hogy a régiek elmúltak, „új teremtéssé" lett, s nincs többé sem e világnak, sem semmiféle más világnak oly hatalma, mely elválaszthatná őt Istennek a Krisztusban reá kiáradó szeretetétől (v. ö. Róm. 8, 38—39). Valóban, az egész főpapi imádság minden kérése és könyörgése ebben az egyben foglalódik össze és csendül ki, hogy a tanítványra kiáradjon, eltöltse őt Istennek ez a szeretete. Ebben a szeretetben dicsőül meg Krisztus és nyilatkoztatja ki isteni küldetésének minden emberi elképzelést felülmúló csodálatos titkát. 25. 26. 103 V. ö. Jos. bell. Jud. VII, 323 (8, 5). •233
