Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

LÁTTUK AZ Ő DICSŐSÉGÉT" 18, 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 18, 1. (Krisztus szenvedése, halála és feltámadása). 18—20. fejezet. 10 4 18, 1—11: Jézus elfogatása. Ezeket mondotta Jézus, azután elment tanítványaival a Kedron­patakon túl oda, ahol egy kert volt. Ide bement ő maga s tanít­ványai. Ismerte ezt a helyet Júdás is, az áruló, mert Jézus sokszor jött ott össze tanítványaival. Júdás pedig egy katonai szakasszal, valamint a papi fejedelmektől és a farizeusoktól való szolgákkal együtt elment oda lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig tudta mindazt, ami reá várt, mégis kiment eléjük s azt mondta nekik: Kit kerestek? Azok válaszoltak: A Názáreti Jézust! Ö mon­dotta: Én vagyok! Ott állott velük Júdás is, az áruló. Amint tehát azt mondta: Én vagyok!, visszahúzódtak és a földre estek. Ekkor ismét megkérdezte őket: Kit kerestek? Azok mondották: A Názáreti Jézust! Jézus azt felelte: Mondottam nektek: Én vagyok! Ezért, ha engem kerestek, engedjétek ezeket távozni. Így kellett beteljesednie az igének, melyet mondott: Nem vesztettem el egyet sem azok közül, akiket nekem adtál. Ekkor Simon Péter, akinél volt kard, kirántotta azt, megütötte vele a főpap szolgáját és levágta annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus volt. És Jézus azt mondta Péternek: Tedd vissza kardodat hüvelyébe! Avagy ne igyam-e ki a kelyhet, melyet az Atya nyújtott nekem? 9. vers v. ö. 6, 39 és 17, 12. Jézus elfogatásának a történetét a szinoptikus tudósítás Márk 14, 26. 43—50; Mát. 26, 30. 47—56 és Luk. 21, 37; 22, 39. 47—53 alatt írja le. A legfeltűnőbb különbség a szinoptikus tudósítás és a negyedik evan­gélium közt abban van, hogy az utóbbiból hiányzik a Jézus tusakodá­sáról és a tanítványok alvásáról szóló elbeszélés. Az elbeszélés szorosan hozzákapcsolódik a közvetlenül előtte levő búcsúbeszédekhez, ill. a főpapi imához („ezeket mondotta"). Ezután Jézus ..elment" (pontosan „kiment" és pedig nemcsak abból a házból, ahol az utolsó vacsorát elköltötte, hanem a városból is). Luk. 21, 37; 22, 39 megjegyzéséből tudjuk, hogy Jézus utolsó jeruzsálemi tartózkodása idején az éjszakákat az „Olajfák hegyén" töltötte. Ezt a Jeruzsálemtől 104 V. ö. a ,,Függelék"-ben „A szenvedéstörténet János evangéliumában" c> alatt! •234

Next

/
Oldalképek
Tartalom