Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

Isten ezzel a dicsőséggel dicsőítse meg őt „most", tehát hogy ez a dicsősége nyilatkozzék meg halálában. Csak ha ez az isteni dicsőség nyilatkozik meg halálában, akkor válik teljessé a megváltás műve. Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak, de nekem adtad őket és megtartották igédet. Most felismerték, hogy tőled van mindaz, amit nekem adtál. Mert nekik adtam az igéket, melyeket nekem adtál, ők pedig befogadták azokat és az igazságnak megfelelően felismerték, hogy tőled jöttem ki és elhitték, hogy te küldöttéi engemet. Értük könyörgök; nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál. Mert a tieid ők, de minden, ami az enyém, a tiéd, és a tiéd az enyém, s bennük dicsőítettél meg engemet. Már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szentséges Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, melyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, miként mi. Mikor velük voltam, megtartottam őket nevedben, melyet nekem adtál. Megőriztem őket és senki sem veszett el közülök, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most pedig hozzád megyek. Ezeket a világban szólom, hogy teljesen bírják az én örömömet önmagukban. A te igédet adtam nekik, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, aminthogy én sem vagyok a világból való. Nem azért könyörgök, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, aminthogy én sem a világból vagyok. Szenteld meg őket az igazságban: a te igéd igazság. Amiképpen te küldöttéi engem a világba, én is úgy küldöttem őket a világba. Az ő javukra szentelem oda magamat, hogy ők is valóban megszenteltek legyenek. A főpapi imádság második szakaszában Jézus tanítványaiért — s ez egyúttal azt jelenti: a gyülekezetért, az Egyházért — imádkozik. A 6—8. versek előkészítik a tanítványokért való könyörgést oly módon, hogy megmondják: mi a Megváltó műve s hogyan jött létre a Megváltó műve alapján a gyülekezet. A 9—19. versek tartalmazzák Jézus kettős könyörgését a gyülekezetért. Jézus egyfelől azt kéri, hogy Isten „tartsa meg", őrizze meg a gyülekezetet „az ő nevében" és így „őrizze meg a gonosztól" (11. és 15. vers), másfelől azért imádkozik, hogy Isten „szentelje meg" a gyülekezetet „az igazságban" (17. vers). Krisztus műve az, hogy „kinyilatkoztatta" Isten „nevét". A „név" nemcsak azt mondja meg, hogy kit hogyan hívnak, szólítanak, hanem az illetőt a maga személyében jelöli meg. így Isten „nevének" a kinyilatkoztatása is azt jelenti, hogy Jézus magát az Istent nyilatkoztatja ki és pedig úgy, amilyen, ill. azt, aki ő a valóságban: kinyilatkoztatja őt, az Atyát, aki a bűnt és az ellene lázadást haragjában ítélettel sújtja, de a bűnöst kegyelemmel magához öleli, bűnét irgalmas jóságával megbocsájtja. Amikor Jézus Atyának szólítja Istent és felhatalmazza a tanítványt, ill. megtanítja őt is arra, hogy ugyancsak Atyának szólítsa Istent, akkor éppen evvel nyilatkoztatja ki Isten „nevét". Ezt Jézus „az embereknek" nyilatkoztatja ki, de pontosabban „azoknak, akiket a világból neki adott" Isten. Isten kihívta és kiválasztotta a tanítványokat a világ15* 227 6. 7. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 6. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.